2023. május 11., csütörtök, 06:00
Címkék: automatizálás Automotive Hungary élhajlítás Ipar Napjai 2023 ipari robot lemezmegmunkálás PMT PMT Szerszámgép Kereskedelmi Kft. robot robotika
Magyarországon is emelkedik a robotizált munkafolyamatok száma, hiszen a robotika minden reális számítás szerint valóban a leggyorsabban megtérülő beruházások közé tartozik. Az ajánlatkérés után azonban mégis sok vállalkozás mond le az automatizálási projektről. A PMT Szerszámgép által kifejlesztett robotizált élhajlító cella révén a legkisebb fémipari cég is egyről a kettőre juthat a költséghatékonyságban és a termelékenységben.
A közeljövőben minden korábbinál nagyobb költségnyomás nehezedik majd a fém alkatrészek beszállítóira. A versenyképesség megőrzésének feltétele a működési költségek leszorítása és a hatékonyság növelése lesz. Szerencsére ehhez már minden szükséges eszköz a rendelkezésre áll. Az ipari robotika lehetőségei és korlátai ugyanis már korántsem ott húzódnak, mint 10-20 évvel ezelőtt. A robotizált munkadarab-mozgatás nem feltétlenül foglal annyi helyet, nem kerül annyi pénzbe, és integrálása sem tart annyi ideig, mint ahogy azt a közvélekedés tartja.
Azt biztosan kijelenthetjük, hogy a szerszámgépek kiszolgálása stratégiai, de nem elég komolyan vett terület. A fémmegmunkáló üzemek termelési folyamatainak megfigyeléséből megállapítható, hogy a műveleti alapidő (egy darab legyártásához szükséges idő) a termék gyártásidejének mindössze 5 százalékát teszi ki, 95% tehát mozgatásból és várakozásból áll össze, ami hatalmas lehetőségeket tartogat magában a termelékenység javítására.
Ezt ismerte fel a PMT Szerszámgép: az általa az EuroBLECH 2022 kiállításon már bemutatott PMroboT robotizált élhajlító cella a 2023-as Ipar Napjai kiállításon a hazai fémipar előtt is bemutatkozhat. Sztenderd automatizált rendszereket ma már szinte minden nagyobb élhajlítógép-gyártó cég készít. Ezeknek a rendszereknek – melyek egymástól alapkoncepcióikban is eltérhetnek – van egy közös jellemzőjük: hogy nagyon drágák. Drága az alapgép, drága a szerszámozás, és igen bonyolultak az egyedi megoldások. Jelenleg ugyanis mindenki a nagy, tömegtermelő cégek igényeire fejleszti a rendszereit.
A PMT Szerszámgép célja egy olyan automatizált gyártócella kialakítása volt, mely kisvállalkozások részére is megfizethető, modulárisan épül fel, vagyis később bővíthető, ezért nem kell a teljes rendszert egyszerre megvásárolni. Kialakítása univerzális, a gép tehát hagyományos CNC-élhajlítógépként is használható, így olyan kisvállalkozásoknak is előnyös, akik széria- és egyedi hajlítási feladatokat egyaránt végeznek.
A PMroboT koncepció ezenkívül bármilyen CNC-élhajlítóból és robotmárkából létrehozható, amihez tartozékként az élhajlító szerszámcserélő rendszere is jár – ez utóbbi teljes mértékben PMT-fejlesztés. Az élhajlító gép és a robot egy egységet képez, a robotot az élhajlítóra építették, így a rendszer nagyon helytakarékos, könnyen áttelepíthető, és nincsen szinkronprobléma vagy elmozdulásból eredő hiba. Sok kisvállalkozásnak vannak olyan munkái, amiket nem lehet, vagy nem éri meg automatizálni. Ezt támogatandó a cella 15 másodperc alatt állítható át automatizált üzemmódról hagyományos CNC-élhajlítógéppé, majd vissza automatizált üzemmódra.
Az automatizált cellához annak univerzalitása és alacsonyabb árszintje miatt az US (Unió Standard) rendszert választották. Ehhez egy robotos megfogót kellett létrehozni, ami majdnem az összes US típusú szerszám megfogására alkalmas. Egyúttal a megfogó a WILA szerszámok megfogására alkalmas változatát is kifejlesztették, így a PMroboT a WILA és az US szerszámrendszerrel egyaránt használható. A szükséges szerszámátalakításokra és a megfogókra a PMT Szerszámgép nemzetközi szabadalmi bejelentéssel rendelkezik.
A moduláris cella alapegysége az élhajlító gép a robotos alkatrészkezelő rendszerrel felszerelve. További bővítési lehetőségek:
0–24 elérhető lemezspecialisták minden javítási munkára! A PMT Szerszámgép szerszámgépei évtizedeken keresztül képesek megbízhatóan kiszolgálni az igényeket, de ehhez szakszerű beüzemelésre, megfelelő karbantartásra és adott esetben hozzáértő javításra van szükség. A PMT Szerszámgép tapasztalt, hét főből álló szakszervizes csapata a hiba bejelentése után rövid határidőn belül a helyszínre siet, és elvégzi a szükséges javításokat. Ismerje meg a lemezipari gépek teljes körű karbantartására hivatott szakembereket, és tekintse meg a kiállított szervizautót az Ipar Napjai kiállításon! |
Egy kezelő 8 órát tud termelni heti öt napon (leszámítva a kieső időket), addig az automatizált rendszer napi 24 órát, akár heti hét napon keresztül.
Találkozzon a PMT Szerszámgéppel 2023. május 16–19. között az Ipar Napjai kiállítás A pavilonjának 203/C standján!
6640 Csongrád, Ipari park utca 15.
Tel.: +36 63 850 040