A mikro-, kis- és középvállalkozások számára meghirdetett VINOP-1.2.1-21 pályázat már év eleje óta lázban tartja a cégeket. Nem csoda, hiszen igen széles palettát kínál a fejlesztésre.
A célegyenesbe fordultak a Tajpej Nemzetközi Szerszámgép-kiállítás (TIMTOS 2021) előkészületei. A világ első hibrid szerszámgépipari kiállítását március 15-20. között rendezik majd a szigetország fővárosában. A Tajvani Külkereskedelmi Fejlesztési Tanács (TAITRA) és a Tajvani Gépipari Szövetség (TAMI), mint a szakvásár szervezői január 20-án egy globális sajtótájékoztatót tartottak az azt követő ügyvezető igazgatói CEO Panellel egybekötve.
„Ha bármi jó származik a járványból, akkor az a kreativitás ösztönzése” – jelentette ki dr. Wilfried Schäfer, a VDW (Német Szerszámgépgyártók Szövetsége) ügyvezető igazgatója. – A VDW december 10-én eredetileg a jövő márciusi kiállításról beszélt volna, de ehelyett „újra feltalálta” a szakvásárt METAV digital néven, ami 2021. március 23-26. között kerül megren-dezésre.
A fémnyomtatás már napjainkban is elterjedt technológiának számít az olyan nagy műszaki elvárásokat támasztó, alacsony darabszámokkal dolgozó iparágakban, mint a légi,- az űr-, és az orvosi ipar, vagy éppen a versenysport. A nyomtatók számának megnövekedésével az alapanyag források száma is megsokszorozódott, de a nem megfelelő fémporon könnyen múlhat az egész projekt sikere. Pammer Dávid, a fémporokat forgalmazó PaB Kft ügyvezető igazgatója a helyes alapanyag kiválasztásról és -használatról beszélt a TechMonitor olvasóinak.
A koronavírus által kiváltott egészségügyi válság, a Brexit, a kereskedelmi korlátozások, valamint az autóipar strukturális változásai révén 2020 egy kihívásokkal teli év lett. „Próbatétel – ezt a kifejezést használta Sandro Bottazzo, a Fitz Studer AG értékesítésért és marketingért felelős ügyvezető igazgatója. – Ilyen helyzetben pedig egy vállalatnak a saját erősségeire kell összpontosítania. Nem szabad amiatt aggódnunk, amit nem tehetünk meg, inkább arról kell beszélnünk, amiben a legjobbak vagyunk.”
Az emberi csontozat viselkedését utánzó porózus felületű, rácsos szerkezetű ortopéd implantátumok hatalmas javuláshoz vezettek a páciensek eredményeiben – az ilyen implantátumokat pedig additív gyártás nélkül képtelenség létrehozni.
Üzembezárás miatt korszerű gépek, berendezések, szerszámok és tartozékok kerültek kedvező áron internetes árverésekre az ózdi ABB gyárból. A licitálásra több részletben, az Intergavel Kft. online felületén keresztül nyílik lehetőség.
A vásári kettős még ebben a kihívásokkal teli időszakban is ideális alkalmat nyújt a magyar kiállítók és látogatók számára ahhoz, hogy üzleti kapcsolatokat létesítsenek, egyúttal megismerjék az ipar legújabb fejlesztéseit.
Lézervágó, élhajlító, forgácsológépek, szerszámok és robotcellák – a fémmegmunkálás szinte teljes vertikumát lefedő géppark most minimálár nélkül vásárolható meg egy online árverésen.
Üzembezárás miatt 50-nél is több fröccsöntőgép és egyéb kapcsolódó berendezés kerül internetes árverésre, a korábban a GE által üzemeltetett ózdi ABB gyárból. A berendezések közt olyan neves gyártók termékei szerepelnek, mint az Engel, az Arburg, a Krauss-Maffei vagy a Wittmann Battenfeld.
A nehezen megmunkálható anyagok, illetve a komplex alkatrész-geometriák esetében az anyagleválasztással járó hagyományos eljárások általában drágának bizonyulnak. A 3D nyomtatott alkatrészek darabköltsége ezzel szemben folyamatosan csökken. Ez – és a rövid gyártási idő – a fémnyomtatás előretörését vetíti előre, de az évekkel ezelőtt megjósolt áttörés egyelőre várat magára. Bizonyos iparágakban azonban már idehaza is megindult az átrendeződés. A fémnyomtatás hazai lehetőségeiről Molnár Zsolt, a TRUMPF Hungary Kft. lézertechnikai üzletágának vezetője és Makkos Levente, az üzletág gépértékesítő mérnöke beszélt a TechMonitornak.
Folytatja webinárium sorozatait a japán gyártásautomatizálási óriás magyarországi leányvállalata, amely ezúttal a CNC termékcsaládját veszi górcső alá. A vállalat egyik zászlóshajója, melyet több, mint 60 éven keresztül fejlesztettek, ma a világ egyik legelterjedtebb vezérlés és hajtásrendszer megoldása, amely annyira sikeres, hogy a FANUC saját gyártású szerszámgépein túl számos más gyártó is hasznosítja célgépeiben, esztergáiban és egyéb berendezéseiben, a legsokoldalúbb CNC rendszerré téve azt.
Az ózdi ABB Circuit Breaker gyártóüzem bezárásával az ingatlanbefektetési lehetőségeken túl egyedülálló alkalom nyílik több mint 50 modern műanyag fröccsöntő gép és hozzá tartozó szerelési eszköz megvásárlására.
Számos oka van annak, ha egy cég megválik a gyártóberendezéseitől. Ez a döntés többnyire technológiaváltáshoz vagy leépítéshez kapcsolódik, aminek hatására a meglévő gépek feleslegessé válnak. Magyarországon eddig többnyire a technológiai váltások hatását ismertük, a leépítési hullámok ugyanis jó ideje elkerülték régiónkat. A kapitalizmus elkerülhetetlen velejárója azonban ránk rúgta az ajtót, így hazánkban is nagyszámú termelőberendezés válik „létszámfelettivé” az előttünk álló időszakban. A használt gépekből kihozható maximumról Maxence Dutat és Jánosi Szabolcs, a prémium gépkereskedőként 11 országban jelen lévő Surplex GmbH országmenedzsere, illetve akvizíciós menedzsere beszéltek a TechMonitornak.
Online aukció indul egy ismert autóipari beszállító átszervezése miatt!
Az Eaton energiagazdálkodással foglalkozó társaság elindította a kompakt vészleállító nyomógombok új sorozatát, amely egyesíti a funkcionalitást az esztétikával. Az Eaton állítása szerint az új kisméretű vészleállító sorozat az opcionálisan 3600-ban megvilágított gyűrűvel a jelenleg elérhető legmegfelelőbb választást kínálja a piacon.
A minden évben hagyományosan tavaszal megrendezett Lunch&Learn rendezvényt idéna kialakult járványügyi helyzet miatt később kerül megrendezésre. A Smartus Zrt. rendszeresen ismétlődő online bemutatók formájában osztja meg az információt az érdeklődőkkel
A válság számos gyártó céget sodort veszélybe. A koronavírus rámutatott a komplex globális ellátási láncok sebezhetőségére. A helyzetet súlyosbítja, hogy a CNC-ipar nagyban függ az időben történő szállításoktól. Egyetlen napos szállítási késedelem fennakadásokat okozhat a a teljes ellátási láncban, ami költségnövekedéshez, értékesítési veszteségekhez vagy akár teljes leálláshoz vezethet.
A minden évben hagyományosan tavaszal megrendezett Lunch&Learn rendezvényt idéna kialakult járványügyi helyzet miatt később kerül megrendezésre. A Smartus Zrt. azonban jelenleg is arra törekszik, hogy a digitalizáció adta lehetőségeket kihasználva tudásanyagot online bemutatók formájában ossza meg az ügyfelekkel.
A Chemplex Kft. Folyadék- és Porkezelési ágazata a hazai vegyipari, háztartásvegyipari, élelmiszeripari és gyógyszeripari keverőgépek legnagyobb tervezője és beszállítója. Most is felkészülten várják azoknak a jelentkezését, akik saját fertőtlenítőszer gyártásra törekednek, vagy akik profilváltás miatt alkalmazkodni kívánnak a piaci igényekhez. Fertőtlenítőszerből nincs az a mennyiség, amit ne venne fel a piac és ez még jó ideig így is marad, sőt, lehet, hogy a jövőben is mindannyiunk táskájában lapul majd egy flakonnal.