GÉP-PIAC

Mit sütöttek ki a japán gépgyártónál?

Grillpartival egybekötött gépbemutatót és szakmai napot rendezett június első hetében sóskúti telephelyén a Yamazaki Mazak Magyarország. A termelékenység témájában elhangzó előadások mellett – élő demonstráció keretében – a Mazak-gépek teljesítményéről is meggyőződhettek az érdeklődő szakemberek.

Növelte bevételét a Magyar Suzuki Zrt.

A Magyar Suzuki Zrt. 2011-ben 1.581 millió euró nettó árbevételt ért el, ami közel három százalékkal több a 2010-esnél - közölte a társaság a tavalyi pénzügyi beszámoló közgyűlési elfogadását követően az MTI-vel csütörtökön.

Elkészült a kétmilliomodik Audi V6 TDI motor Győrben

Az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárában elkészült hétfőn a kétmilliomodik hathengeres dízelmotor.

A vezetést könnyíti az extra nagy képernyő

Az eddigi legnagyobb képernyővel kerül piacra a TomTom új hordozható navigációs eszköze, a Start 60. A 6”-os, kristálytiszta képet adó kijelző, a nagyméretű kezelőgombok és a jól látható menü könnyebbé és biztosabbá teszi a vezetést és a tájékozódást.

Beruházás Veszprémben

A napokban átadták az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyárának 2,2 milliárd forint összértékű, 65 új munkahelyet teremtő beruházását; a fejlesztés eredményeként Európa egyik legkorszerűbb nagy kapacitású hűtőháza épült meg Veszprémben.

Újdonság az asztalon

Detektálható, kenésmentes, FDA-konform, vegyszerálló és antimikrobiális – többek között ezeket a tulajdonságokkal rendelkeznek az élelmiszerek biztonságos és maradvány-nélküli gyártásához alkalmazható igus műanyag-megoldások.

Gyárfejlesztés uniós támogatásból

Csaknem 800 millió forint európai uniós támogatást kapott nyíregyházi gyárának fejlesztéséhez a német Hübner-H Kft. - közölte a projekt kommunikációs cégének, az Optimum-R Kft.-nek a vezetője az MTI-vel.

Az új irány

Az Autodesk megoldásai évek óta segítik vállalkozásokat a sikeres mérnöki munkában. Az Autodesk Design&Creation Suite termékek szoftverkövetéssel együtt elérhetővé teszik az ügyfelek számára a nagyobb kapacitású felhő-alapú támogatást, számos szolgáltatást, valamint további előnyhöz juttatják a felhasználókat az Autodesk360 platformon.

Az Isztambuli Műszaki Egyetem magyar cégre bízta új épületének földrengésvédelmét

Az Isztambuli Műszaki Egyetem (ITU) új épületének földrengésvédelmi eszközeit a Star Seismic Europe Kft. fogja biztosítani a napokban, Törökországban aláírt megállapodás értelmében.

Három nap a hegesztésről

Ma kezdi meg munkáját a hegesztési szakterület legnagyobb szabású hazai rendezvénye, a 26. Hegesztési Konferencia és Hegesztéstechnikai Kiállítás a Gépipari Tudományos Egyesület Hegesztési Szakosztálya, a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, valamint a házigazda, Óbudai Egyetem szervezésében.

Kifizetődő a hosszú távú vállalati stratégia

A Bosch csoport a globális gazdasági növekedés lassulására számít. Ennek megfelelően a vállalat – mint a technológiák és szolgáltatások szállítója – idén az árbevétel 3 és 5 százalék közötti, viszonylag szerény növekedésére számít. Ezt Franz Fehrenbach, a Bosch igazgatótanácsának elnöke jelentette be a Stuttgart melletti cégközpontban rendezett éves sajtótájékoztatón.

Tényleg jó választás „cnc-s“ szakma?

A CNCEDU Kft. és TST Machine Kft. április utolsó hetében tartalmas rendezvényre invitálja a szerszámgépes szakmát, beleértve a hazai CNC oktatásban dolgozókat is. A házi kiállítás valamennyi napján gépbemutatók, vendégelőadók és szakmai fórumok várják az érdeklődőket.

Femtoszekundum-lézer a szemsebészeti műtétekhez

Femtoszekundumos lézerberendezést helyeztek üzembe a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) szemészeti klinikáján. A műszer az előre betáplált adatok alapján egyénre szabottan, önállóan végez el műveleteket.

Szerszámok teljes választéka a fogtechnikai iparnak

A fogpótlás során ma már sokan választják az egészséges fog lecsiszolása és hagyományos híd kialakítása helyett a fogimplantátum beültetését. Ez a megoldás – ha szükséges – használható teljes fogazat kialakításánál is.

Kilencszáz millió forintból fejleszt Győrben a Henkel Kft.

Mintegy 900 millió forintból épít új telephelyet a Győri Ipari Parkban, valamint szereli fel azt gépekkel a Henkel Kémiai és Elektrokémiai Felületkezelő Kft. - tájékoztatta Babos László cégvezető az MTI-t.

Exportlehetőségek Hollandiában

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által támogatott standon 7 hazai gépipari beszállító KKV mutatkozhatott be, és bővíthette ügyfélkörét holland és belga potenciális vevőkkel az utrechti ESEF 2012 szakkiállításon.

Hajszálnyival csökkent az ipari termelés volumene januárban

Az előző év azonos hónapjához viszonyítva0,5 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idén januárban. A kismértékű csökkenéséhez elsősorban a járműgyártás kibocsátásának visszaesése, valamint a tavalyinál enyhébb január miatti kisebb fűtésigény járult hozzá.

Turnézik az új gumiabroncs

A Continental AG abroncsgyár európai termékbemutató körútja első állomásán, Budapesten mutatta be legújabb fejlesztésű, ContiPremiumContact 5 és ContiPremiumWinter 5, az új uniós előírásoknak megfelelő minőségi jelzésekkel ellátott termékcsaládját.

Teljes gőzzel

Az EPLAN Fluid kifejezetten hidraulikai felhasználók számára tervezett adatbázisa nagy szerepet játszik a gépészeti tervezés során. Használatával a jelenlegi szabványoknak megfelelő, áttekinthetőbb dokumentációk készülhetnek. Az új törzsadat állománnyal könnyedén kezelhetőek a komplex tervek is.

Sikeres volt a királyegyházai cementmű próbaüzeme

Sikeres volt a Lafarge és a Strabag királyegyházai cementművének próbaüzeme: vezetői szerint a tavaly szeptemberben átadott létesítmény minden tekintetben megfelel a szigorú környezetvédelmi előírásoknak.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek