A vállalatok komolyan aggódnak a kritikus vállalati adatokat tartalmazó mobil eszközök védelméért, ugyanakkor még mindig bizonytalanok a mobilkészülékek használatának szabályozásában- derült ki a Kaspersky Lab, végpontvédelmi megoldásokat gyártó vállalat legutóbbi nemzetközi felméréséből.
Felszámolják a salgótarjáni SVG-2000 Vegyipari Gépgyár Kft.-t a cég adósságai miatt, a gyár 61 dolgozójának munkaviszonya megszűnik.
Az internetes kártevők esetében a mennyiséget felváltotta a minőség. Személyre szabott támadások jönnek a vállalatok ellen, a hazai felhasználók pénzét pedig magyarul beszélő banki trójaiak próbálják meg ellopni az új évben.
Tavaly először több autót adtak el Kínában, mint Európában - írta a Süddeutsche Zeitung a német autóipari szövetség (VDA) adataira hivatkozva.
Másfél milliárd forintos fejlesztéssel korszerűsítették a technológiát a Hantech Zrt. csornai üzemében és 35 új munkahelyet teremtettek
A szentgotthárdi Opel-gyár jövője hosszú távon biztosított, státuszát nem érintik a tulajdonosi szerkezetben bekövetkező változások.
Öt magyar cég szerepel az idén az EMEA régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) technológiai, média- és telekommunikációs cégeinek a Deloitte által összeállított 500-as rangsorában. A legjobb magyar cég a 135. helyezett Capture Zrt. lett, az abszolút első helyet pedig a francia Criteo szerezte meg.
Gyártókapacitást bővítene Magyarországon a Huawei távközlési cég. Amíg a befektetési környezetet vizsgálják, innovációs díjjal tüntettek ki néhány ügyes egyetemistát.
A magyar piacon is markánsan jelenlévő német igus GmbH egy évtizeddel ezelőtt mutatta be az akkor újonnan kifejlesztett igumid ESD (Electro Static Discharge) alapanyagból készülő, teljesen vezetőképes energialáncokat. Azóta a szürkére színezett energia- hozzávezetések a gyártó legkeresettebb különleges termékei közé tartoznak.
A KEYENCE TM-3000 szériája új lehetőségeket teremt a nagy sebességű kétdimenziós gyártósori mérések terén. Használatával elkerülhetőek a költséges, számos operátor munkáját igénylő offline ellenőrzések, és a képfeldolgozó rendszerekkel szemben is jóval pontosabb alternatívát kínál.
Elkészült az 500 ezredik nyolchengeres motor az Audi Hungaria Motor Kft.-nél. Az erőforrás egy V8 TFSI motor 382 kW /520 LE teljesítménnyel. A jubileumi motor egy Audi S8-ba a német piacra kerül.
Az Ikarus szerint a Volvo és a Rába együttműködése ellehetetleníti a magyar autóbuszgyártást.
Takarékos üzemelésű városi buszt konstruált a Kravtex- Kühne csoport, amelynek futómű-rendszerét közösen fejlesztette ki a Rábával. Az új autóbusz 2013 januárjában mutatkozik be Budapesten.
Új gyártócsarnokot épít kunszigeti gyárában a SICK Kft. Az opto-eletronikai eszközök előállításával foglalkozó cég ezzel együtt egy átfogó technológiai innovációs projektet is megvalósít. Az egymilliárdos beruházásból 316 millió forintot az Új Széchenyi Terv pályázat fedez.
Salgótarján önkormányzata 50 millió forintot különített el, hogy segítse azokat a beruházásokat, amelyek új munkahelyeket teremtenek a városban.
A szerszám- és formakészítés gyártóinak kínál új fejlesztésű, kiváló minőségű segédanyagokat a Meusburger.
A Pepperl + Fuchs TERMEX TX1107 - térben történő megjelenítésre és folyamat-megjelenítésre alkalmazható - operátor panel lehetővé teszi a Zóna 1/21 (ATEX és IECEx) területeken történő gépellenőrzést. Az eszköz elsősorban a vegyiparban, a gyógyszeriparban, az olaj- és gázfeldolgozó iparágakban, a gépgyártásban, valamint az élelmiszeriparban használható fel.
Az autók gyártóinak, illetve forgalmazóinak minden új autó eladásakor tájékoztatniuk kell a vevőt arról, hogy a kocsi hulladékká válása esetén hol, és milyen feltételekkel veszik azt át.
A Flextronics International összesen 1100 dolgozót bocsát el zalaegerszegigyártóüzeméből hétfőtől, három ütemben.
Németország után Franciaországban is szervízhálózatot létesített a Hajdu Zrt.