"hegesztéstechnika" címke cikkei:

Váljon Partnerré!

Váljon Partnerré! (Cikk)

Mi a Rehm Kft.-nél a cégünk megalakulása óta, vagyis közel három évtizede foglalkozunk hegesztéstechnikai gyártásfejlesztéssel. A kívülállók úgy gondolják, hogy kereskedők, gépforgalmazók vagyunk, ami részben igaz is. Azért csak részben, mert egy kereskedő általában csak vesz és elad, nem igazán nyújt szakmai segítséget, nem ad alkalmazástechnikai tanácsot, és nem próbálja meggyőzni a vevőjelöltet arról, hogy valami olyat vegyen, amivel fejlődik, javul a gyártásának a minősége, termelékenysége.

Kevesebb anyag, nagyobb teherbírás

Kevesebb anyag, nagyobb teherbírás (Cikk)

A fémipar olyan kihívásokkal szembesül – az alkatrész súlyának csökkentése, a gyártási költség leszorítása, illetve a teljesítmény növelése –, amelyek már napjainkban is jelen vannak, de a jövőben még hangsúlyosabbakká válnak majd. Az adott tervezési téren belül optimalizált anyagelrendezés és -felhasználás maximalizálja a rendszer teljesítményét, ugyanakkor jelentősen képes csökkenteni az anyagfelhasználást. A Smartus Zrt. által kifejlesztett optimalizált acélszerkezetű forgódaruról Csaba Zoltán okleveles gépészmérnököt kérdeztük.

A Weller új WXsmart kézi forrasztóeszköze is megtalálható a Farnell kínálatában (Cikk)

A Weller WXsmart az első all-in-one kézi forrasztóplatform, amely teljes folyamatvezérlést, maximális csatlakozási lehetőséget és nyomon követhetőséget kínál a Tárgyak Internete (IoT) szabványainak támogatásához.

Szimulátortechnológia az oktatás szolgálatában

Szimulátortechnológia az oktatás szolgálatában (Cikk)

A didaktikai forradalom szerves része: a szimulátortechnológia alkalmazása az oktatásban. A Soldamatic hegesztőszimulátor – e forradalom képviselőjeként – a jövő oktatási eszköze, mely azonban hagyományos didaktikai alapokon nyugszik, modern, digitális technológiával ötvözve.

Robottal, vagy nélküle? Nem kérdés többé

Robottal, vagy nélküle? Nem kérdés többé (Cikk)

A 2022. október 6-án a szlovén határ túlsó oldalán fekvő Lendvára utazó 21 magyar szakember egyvalamiben biztosan egyetértett. A megnövekedett minőségi elvárások és a szakemberhiány következtében hegesztőrobotok nélkül ma már gyakorlatilag ellehetetlenülne a gyártás. A robothegesztésre fókuszáló szlovén VIRS rendszerintegrátor egy kézből szállítja ehhez a megoldásokat.

TRUMPF lézerrendszerek az akkumulátorgyártás teljes folyamatláncához

TRUMPF lézerrendszerek az akkumulátorgyártás teljes folyamatláncához (Cikk)

A lemezmegmunkálásban technológiai éllovasnak számító TRUMPF a stuttgarti Battery Show Europe szakkiállításon mutatta be a lítiumion-akkumulátorok gyártásának teljes folyamatláncához kifejlesztett lézerrendszereit. A portfólió a teljes spektrumot képes kiszolgálni az elektródagyártástól a cellák nagyobb egységekbe történő összekapcsolásán át a kész akkumulátorcsomagok létrehozásáig.

ROBOTHEGESZTÉS NYÍLT NAP!

ROBOTHEGESZTÉS NYÍLT NAP! (Cikk)

Ismerkedjen meg a legújabb robothegesztő cellákkal, automata gyártóberendezésekkel és Ipar 4.0 alkalmazásokkal!

WELDONE – híd a hagyomány és a jövő között

WELDONE – híd a hagyomány és a jövő között (Cikk)

Hogyan tarthat lépést a pedagógus a digitális fejlődéssel? Hogyan állíthatja a leghatékonyabban a saját szolgálatába a modern technika vívmányait? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Az elmúlt pár év „gázos” tapasztalata

Az elmúlt pár év „gázos” tapasztalata (Cikk)

A hegesztés minőségi és gazdaságossági kérdéseivel foglalkozva a védőgáznak mindig kiemelt jelentősége volt számomra. A MIG/MAG eljárással kapcsolatban elmondhatjuk, ahogy az elnevezésekről általában, hogy az eljárás „névadói” mind egyaránt fontosak, sőt meghatározó jelentőségűek az eljárás sikeres alkalmazása szempontjából.

A hegesztés hatékony és gyors robotosítása

A hegesztés hatékony és gyors robotosítása (Cikk)

A Kühne Zrt. robottechnikai beruházásának kapcsán Süli Csabát, a cég vezérigazgatóját kérdeztük kétségekről, tévhitekről, eredményekről és sikerekről.

Az additív gyártás forradalma

Az additív gyártás forradalma (Cikk)

Az additív gyártás az egyik legfontosabb új technológiának és az egyik olyan területnek számít, ami az előrejelzések szerint a legnagyobb növekedésre és fejlődésre számíthat a közeljövőben. A modern gyártástechnológia kulcsfontosságú eleme lett az ipar és a kutatóközpontok számára. Az előnyei vitathatatlanok: rendkívül összetett alkatrészek állíthatók elő rövid idő alatt, nagyon versenyképes áron. Az olyan stratégiai ágazatok, mint az orvostudomány, a repülő-, az autó- és a divatipar, már egyenesen a gyártási folyamatok forradalmáról beszélnek. Kevesebb nyersanyag-felhasználás, kevesebb megmunkálási idő és szerszámköltség! Az alábbiakban két különböző technológia kerül bemutatásra.

Intelligens varratvizsgálati eszközök

Intelligens varratvizsgálati eszközök (Cikk)

Mára kijelenthetjük: a hagyományos mechanikus varratmérőkkel a helyszínen végzett, ismétlődő varratgeometriára és kötéskialakításra irányuló méréseket részben elfelejthetjük. Automatizáljon Ön is!

Az Ipar 4.0 végre ipari méretekben is megvalósult az autógyártásban (Cikk)

Egy vezető autógyártó már évek óta számít a Festo szervopneumatikus hegesztőpisztolyainak pontosságára és hatékonyságára. Olyannyira, hogy mára már több mint 2500 ilyen technológiájú hegesztőrobotot telepítettek a prémium márka karosszériaüzemeibe. Ez az autógyártó most 25 százalékkal tudta csökkenteni az állásidőt a Festo mesterséges intelligenciára felkészített, prediktív karbantartási rendszerének köszönhetően.

Innováció a kobotos hegesztésben

Innováció a kobotos hegesztésben (Cikk)

Egy robot kiválasztása során – jelen esetben az, hogy hagyományos vagy kollaboratív robotra esik a választás – a leginkább befolyásoló tényező a felhasználás és az iparág jellege. A kollaboratív robotok, vagy kobotok, arra lettek kifejlesztve, hogy emberekkel tudjanak egy térben, együttműködve dolgozni, ellentétben a hagyományos robotokkal, melyek nem együtt dolgoznak a humán munkaerővel, hanem biztonságosan elzárva az embertől.

Szakképzettség nélkül, alacsony üzemeltetési költséggel

Szakképzettség nélkül, alacsony üzemeltetési költséggel (Cikk)

A lézeres kézi hegesztés egyre inkább teret hódít Magyarországon is, köszönhetően annak az előnynek, hogy lényegesen leegyszerűsíti a műveletet, vagyis nincs szükség olyan mélyreható hegesztési ismeretekre és tapasztalatra, mint a hagyományos hegesztés esetében. Az új, hazai fejlesztésű lézeres kézi hegesztőállomásról Makkos Levente, a TRUMPF Hungary Kft. gépértékesítő mérnöke beszélt a TechMonitornak.

A szimulátortechnológia a 21. századi hegesztőképzésben

A szimulátortechnológia a 21. századi hegesztőképzésben (Cikk)

A 20. század végére a technológiai fejlődés lehetővé tette a magas színvonalú szimulátorok megjelenését. Ma már a pilótaképzés és a Forma–1-es fejlesztési munka elképzelhetetlen a valósághű, virtuális valóság élményét adó szimulátortechnológia nélkül. Miért lenne kivétel ez alól a hegesztőképzés?

Költséghatékony és sokoldalú 3D lézeres hegesztés

Költséghatékony és sokoldalú 3D lézeres hegesztés (Cikk)

Az automatizált lézeres hegesztés előnyei ismeretesek: nagy folyamatbiztonság és ismétlési pontosság, kiváló varratminőség, valamint a fogyóeszközök elhagyása (150 mikronos résméretig). Középtávon ezáltal – a magasabb bekerülési költség ellenére – költséghatékonyabb hegesztési folyamat érhető el. A lézeres hegesztési eljárások térhódítására reagálva a TRUMPF újabb automata lézeres hegesztőállomást fejlesztett ki, amit Makkos Levente, a TRUMPF Hungary Kft. gépértékesítő mérnöke mutat be a TechMonitor olvasóinak.

Kulcsrakész hegesztőrobot-cella MIG/MAG és AWI hegesztéshez

Kulcsrakész hegesztőrobot-cella MIG/MAG és AWI hegesztéshez (Cikk)

A szakképzett hegesztőkből állandósult a hiány, és a megrendelések teljesítéséhez már nem elegendő a munkatársak át- vagy továbbképzése. A digitalizálás és az automatizálás azonban a hegesztés világát is megváltoztatja. A modern technológiával azonnal kompenzálhatjuk a szakképzett munkaerő hiányát, vagy tehermentesíthetjük munkatársainkat a monoton munkavégzéstől.

Nagysebességű hegesztés és rendkívül alacsony fröcskölődés

Nagysebességű hegesztés és rendkívül alacsony fröcskölődés (Cikk)

A hegesztőpisztolyba épített szervós huzaltolónak, valamint a Szuper-Aktív TAWERS technológiának köszönhetően stabil hegesztési minőség és alacsony (szinte zéró) fröcskölődés érhető el a MIG/MAG hegesztési eljárás során.

Amihez mindenki ért…

Amihez mindenki ért… (Cikk)

Az egymástól különálló szerkezeti elemként kezelt fém alkatrészek egyesítését már a világtörténelem hajnalán alkalmazták. Egy több ezer éves eljárásról pedig feltételezhető, hogy mindenki ért hozzá. Akárcsak a futballhoz, a gyerekneveléshez, vagy mostanában a vírusokhoz. Egy olyan szakemberről azonban valóban elhihetjük, hogy ért a hegesztéstechnikához, aki egész életében ezzel foglalkozott. Nagy Ferencet, a REHM Hegesztéstechnika Kft. ügyvezetőjét a hegesztéstechnikai piac aktualitásairól kérdeztük.

Alkalmi autóipari vételek

Alkalmi autóipari vételek (Cikk)

A birminghami székhelyű Sertec néhány éve vásárolta meg az Ászáron található Wild Manufacturing Hungary Bt. autóipari beszállítót, amelyet ma már Sertec Auto Structures Hungary Bt. néven ismerhetünk. A projektek kifutása miatt gyakran válik feleslegessé egy vagy több, az autóipari sztenderdek miatt amúgy kiváló állapotban lévő berendezés, amelyek még bőséges hasznot hoznak új tulajdonosaiknak. Akárcsak a minőség, az online aukció útján történő gépértékesítés is sztenderddé vált a Sertec életében.

Luxus, amit ma már bárki megengedhet magának

Luxus, amit ma már bárki megengedhet magának (Cikk)

A szakképzett hegesztők külföldre távozásával, az emelkedő munkaerőköltségekkel, a koronavírus-járvány miatti bizonytalanságokkal, valamint a biztonsági intézkedések előtérbe kerülésével megfordult a sok évtizedes mantra; sok esetben már nem az automatizált, hanem a kézi hegesztés számít luxusnak. Makkos Levente, a TRUMPF Hungary Kft. gépértékesítő mérnöke a hegesztés előzetes szakismeretek nélküli automatizálási lehetőségeiről beszélt a TechMonitor olvasóinak.

Új Prototípus Központot nyit a Fronius

Új Prototípus Központot nyit a Fronius (Cikk)

Az elektromos autók iránti kereslet folyamatosan növekszik. Emiatt újszerű alkatrészekre van szükség és tökéletesíteni kell a gyártásukat. Például az érzékeny akkumulátorokat akkumulátortálcák védik a külső hatásoktól – még ütközés esetén is. Azonban kevés megfelelő hegesztőeljárás áll rendelkezésre az alkalmazott alumínium alkatrészek tömített és vetemedésmentes összekapcsolásához. A Fronius újonnan létesített Prototípus Központja éppen az ilyen és ehhez hasonló alkalmazásokra specializálódott.

Felhívás a XXX. Jubileumi Nemzetközi Hegesztési Konferenciára (Cikk)

A Magyar Hegesztési Egyesület Elnöksége a COVID-19 járvány terjedése, az Országgyűlés és a Kormány intézkedései alapján úgy döntött, hogy a korábban 2020. tavaszára meghirdetett XXX. Jubileumi Nemzetközi Hegesztési Konferenciát 2021. január 28–30. között online módon tartja meg.

Tökéletes lézerhegesztés speciális hegesztési tapasztalatok nélkül

Tökéletes lézerhegesztés speciális hegesztési tapasztalatok nélkül (Cikk)

Hegesztéstechnikai specialistává válna rövid idő alatt, kevés beruházással? A csúcsmodern robotizált hegesztősorokon alkalmazott technológia már a mobil, kézi hegesztőkészülékekben is elérhető!

Sebességre optimalizálva

Sebességre optimalizálva (Cikk)

A robotvezérlő vezérli a robot mozgását, valamint kezeli az integrált hegesztő-áramforrást, ez teszi lehetővé a 64 bites Global2 vezérlőrendszer használatát. A TAWERS fúziós technológia révén egyetlen vezérlőegységbe 5 különböző áramforrás lett integrálva. Integrált hegesztőrobotról lévén szó, nincs többé külön hegesztőáramforrás-választás, interfészprobléma.

Elérhető automatizálás a magyar kkv-k számára

Elérhető automatizálás a magyar kkv-k számára (Cikk)

Az olyan előre nem látható helyzetek, mint a jelenlegi koronavírus járvány, arra is rávilágítanak, hogy mennyire fontos az, hogy egy vállalkozás képes legyen nagyon rugalmasan változtatni a termelési költségeit és kapacitását. Hagyományosan az automatizálás jelent megoldást erre az igényre, amit viszont a kis- és középvállalatok jó ideig nem engedhettek meg maguknak a magas bekerülési költségek miatt. Az elmúlt években azonban olyan megoldások jelentek meg ezen piaci szegmens számára, melyekkel a kkv-k is hozzáférhetnek a legmodernebb robotizálási technológiákhoz. Kiss Barnabás, az Unitech Industries Kft. tulajdonosa a kisvállalkozások számára is elérhető robotikáról beszélt a TechMonitor olvasóinak.

Hegesztés LÉZERREL akár tízszer gyorsabban, pontosabban

Hegesztés LÉZERREL akár tízszer gyorsabban, pontosabban (Cikk)

A magyar határ mentén fekvő szlovéniai Lendnván található cég professzionális ipari megoldásokat nyújt a fémfeldolgozó ipar különböző területei – többek között a gépészet, az autóipar, a gasztronómia stb. – számára. Az általa létrehozott robotrendszerek a legigényesebb vásárlók kívánalmainak is megfelelnek, és még a legőrültebb kihívásokkal is megküzdenek!

Bővült a TRUMPF zöld lézeres portfóliója

Bővült a TRUMPF zöld lézeres portfóliója (Cikk)

Az elektronika, a tömegkommunikáció és a felgyorsult ipari fejlesztések korában egyre nagyobb szerepet játszik az emberiség által legrégebben ismert fém. Az ipari fémek közül a súlyához viszonyítva a réz rendelkezik a legjobb elektromos és hővezetési tényezővel, ezenkívül jól formálható, korrózióálló, és teljes mértékben újrahasznosítható. Az elektromobilitás térhódítása is a réz „kezére játszik”, hiszen egy akkumulátoros e-jármű átlagosan háromszor több rezet tartalmaz, mint egy hagyományos. Molnár Zsolt, a TRUMPF Hungary Kft. Lézertechnika Divízió értékesítő mérnöke a réz hegesztésére kifejlesztett legújabb lézerforrásokról beszélt a TechMonitornak.

Biztos kötés

Biztos kötés (Cikk)

Szakmai rendezvényeket a megalapítása óta szervez az ipari és hegesztési gázokat gyártó Messer, de öt évvel ezelőtt ez a kezdeményezés kinőtte eredeti kereteit. Egy olyan Innovációs Fórum indult útjára, ami az adott év legelőremutatóbb előadásait gyűjti egy csokorba és adja át ezt a tudásanyagot a gyakorló mérnököknek. Az Innovációs Fórum küldetése a hazai és nemzetközi kutatási projektek bemutatása, illetve a szakvásárokon tapasztalt trendek ismertetése. A 2019. november 28-án rendezett idei Fórum rekordot döntött a 187 jelen lévő hegesztés- és lézertechnikai résztvevővel.

Miért válasszuk a Panasonic hegesztőrobot-rendszereit?

Miért válasszuk a Panasonic hegesztőrobot-rendszereit? (Cikk)

A rendszer minden fontos része, mint például a robotmanipulátor, a hegesztő-áramforrás, a pozicionálóberendezések vezérlései és a szervós huzaltoló berendezés vezérlései mind a robotvezérlőbe vannak integrálva, ami azt jelenti, hogy egyetlen processzor vezérel mindent (egy CPU – nincs interfész!).

Kizöldült a hegesztéstechnika

Kizöldült a hegesztéstechnika (Cikk)

Mivel az autóipartól az energetikáig gyakorlatilag minden iparágban gombamód szaporodnak az elektronikus funkciók, a gyártók egyre több rezet használnak fel, és keresik a megoldást azokra a nehézségekre, amelyek jelenleg az anyag hegeszthetőségével kapcsolatban fennállnak. A réz a hegesztés során a lézersugár nagy részét visszatükrözi, ami rendkívül megnehezíti az anyag szabályozott hegeszthetőségét. A rézhegesztés megújításának lehetőségeiről Szabó Balázs, a TRUMPF Hungary Kft. lézertechnikai üzletágának értékesítési vezetője beszélt a TechMonitornak.

Önnél mit lesz érdemes automatizálni a következő 3 évben?

Önnél mit lesz érdemes automatizálni a következő 3 évben? (Cikk)

Az MKIK GVI (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet) 2019 májusában készült felmérése 6 781 vállalat megkérdezésével azt vizsgálta meg, hogy miként viszonyulnak a magyarországi cégek az automatizáláshoz és az új technológiák bevezetéséhez.

A KUKA kisrobotok a legszűkebb helyen is hegesztenek (Cikk)

A „Welding To Go“ (WTG) 1200 cellában egy KR AGILUS sorozatú KUKA KR 6 R700 sixx robot hegeszt. A mini robotcellát a Paul von der Bank GmbH nevű integrátor cég fejlesztette ki.

A KUKA kisrobotok a legszűkebb helyen is hegesztenek (Videó)

A „Welding To Go“ (WTG) 1200 cellában egy KR AGILUS sorozatú KUKA KR 6 R700 sixx robot hegeszt. A mini robotcellát a Paul von der Bank GmbH nevű integrátor cég fejlesztette ki. Az 1200x800 mm-es Euro raklapnyi méretével a WTG 1200 cella a legkisebb védőgázas hegesztésre szolgáló robotcella a piacon. A cellába – az ügyfelek igényeitől függően – beépíthető a KR AGILUS sorozat bármelyik, a feladathoz ideális kisrobotja. A rugalmasságot lehetővé teszi a nyílt operációs rendszer és a sokoldalúan bővíthető programozási környezet. A cellában egy 6 kg teherbírású és 706 mm hatótávolságú KR 6 R700 sixx robot végzi a munkáját. A KR AGILUS sorozat robotjait következetesen rendkívül magas munkavégzési sebességre tervezték. A WTG 1200 tolóajtói választás szerint automatikusan vagy manuálisan nyithatók. Ezt követően helyezi be a dolgozó a részegységeket a hegesztőberendezésbe. Az ajtó bezárását követően kezdi el a robot a hegesztést. Automatikus gyártás közben a gépkezelő manuálisan előkészítheti a következő részegységeket. Ezáltal a mini robotcella a termelés egyértelmű, akár max. 50 százalékos növeléséhez vezetett. A kisrobot ismétlési pontosságának köszönhetően a hegesztési varratok minősége is egyértelműen javult.

A 21 század nyersanyagának kiaknázása

A 21 század nyersanyagának kiaknázása (Cikk)

Az adat a 21. század olaja, és ezzel egyben a modern korunk legfontosabb nyersanyagává is vált. A gyártó cégek azonban mind a mai napig a tevékenységük során keletkező adatmennyiség csak mintegy 10 százalékát elemzik és hasznosítják. A robothegesztésre fókuszáló szlovén VIRS rendszerintegrátor legújabb WeldCockpit megoldásával ez a szám potenciálisan a 100 százalékot is elérheti. A szoftver alkalmazási lehetőségeiről Mario Raduha, a VIRS d.o.o. értékesítő mérnöke beszélt a TechMonitornak.

Élvezed, amit csinálsz?

Élvezed, amit csinálsz? (Cikk)

Közkedvelt rovatunkban a hajtástechnikai rendszerek tervezésében kis híján 20 éves tapasztalattal rendelkező Kiss László jelentkezik hónapról hónapra izgalmas kérdésekkel és válaszokkal a szakterületéről, trendekről, újdonságokról vagy éppen nem hétköznapi hajtástechnikai megoldásokról.

AVISTUD néven folytatja a NELSON AUTOMOTIVE

AVISTUD néven folytatja a NELSON AUTOMOTIVE (Cikk)

Az autóipari csaphegesztő rendszerek terén globális állovasnak számító Nelson Automotive bejelentette, hogy az ügyfelek, a részvényesek és a partnercégek érdekeinek megfelelően teljes márkaváltást hajt végre.

Robotizált csaphegesztés a Mercedes-Benz C és S osztályú járműveinek gyártásában (Cikk)

Az autóipari csaphegesztő gépek gyártásban éllovas Nelson Automotive jelentős szerződést kötött a Daimler AG-vel, aminek eredményeképpen a berendezések kulcsfontosságú szerepet játszanak majd a Mercedes-Benz C és S osztályú járműveinek gyártásában.

Lézeres hegesztés XXL méretben

Lézeres hegesztés XXL méretben (Cikk)

A TruLaser Weld 5000 új, meghosszabbított változatának hegesztőrobotja négy méter hosszúságú alkatrészek megmunkálására is képes. Az XXL-rendszer munkakamrájában elegendő hely áll rendelkezésre nagy méretű szerelvények, például méretes burkolatok vagy víztartályok hegesztéséhez. Ezáltal a robusztus alkatrészeket megmunkáló üzemek is részesedhetek a lézertechnológia előnyeiből. A lézer egyaránt alkalmas intenzív, illetve finom hegesztésre, utómunka nélkül.

Amikor még a legnehezebb körülmények között sem jöhet szóba a leállás

Amikor még a legnehezebb körülmények között sem jöhet szóba a leállás (Cikk)

Amikor egy vállalat a robotika segítségével automatizálja folyamatait, csak előrefelé tekint. Rendkívül gyorsan hozzá lehet szokni ahhoz a következetes és megbízható termeléshez, amit nap, mint nap, éveken keresztül nyújt ez a technológia. Ez viszont azt is jelenti, hogy ma a megbízhatóság fontosabb szerepet kap, mint valaha. A gyártók egyszerűen nem engedhetik meg maguknak az állásidőt, mivel az befolyásolja a termelékenységüket és a jövedelmezőségüket is.

Bizonyíték, nem ígéret 2. rész

Bizonyíték, nem ígéret 2. rész (Cikk)

A lézersugaras hegesztés napjainkban az egyik leginkább teret hódító anyagegyesítő eljárás. A nagy hegesztési sebesség, reprodukálhatóság, illetve a kis hőbevitel a technológia előnyös tulajdonságai. A kis hőbevitel miatt keskeny hőhatásövezettel és kis vetemedéssel készíthető a végtermék.

Bizonyíték, nem ígéret 1. rész

Bizonyíték, nem ígéret 1. rész (Cikk)

A lézersugaras hegesztés napjainkban az egyik leginkább teret hódító anyagegyesítő eljárás. A nagy hegesztési sebesség, reprodukálhatóság, illetve a kis hőbevitel a technológia előnyös tulajdonságai. A kis hőbevitel miatt keskeny hőhatásövezettel és kis vetemedéssel készíthető a végtermék.

Hogyan hegesztünk jövőre?

Hogyan hegesztünk jövőre? (Cikk)

Sokszor írtunk már arról, hogy a robotizálás napjainkban már nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a kis- és középvállalatok esetében is reális alternatíva. Bizonyos feltételek megléte esetén még nagyszériás termelés sem kell hozzá – ahogy az cikkünkből is kiderül. Robotból és hozzáértő integrátorból tehát hamarosan nem lehet túl sok. Ezért is örömteli, hogy új integrátorral és egy – a hazai fémipari körökben jól ismert – képviselettel bővült a hegesztőrobot-cellákat gyártani képes vállalkozások köre.

Tökéletes megmunkálási hőmérséklet a hegesztéshez

Tökéletes megmunkálási hőmérséklet a hegesztéshez (Cikk)

Az autóiparban számos komponens gyártása alapvetően hegesztési eljárással történik. Mi több, a hegesztés jelentősége egyre nő, ugyanis például a személygépkocsik sebváltókerekei esetében sok csavar hegesztett kötéssel helyettesíthető. Az eljárás előnye, hogy csökken a szerkezeti elem tömege és anyagköltsége.

Fémlemez-megmunkálás 100 000 négyzetméteren

Fémlemez-megmunkálás 100 000 négyzetméteren (Cikk)

A releváns iparági szegmensek (gyártók és beszállítóik) köré csoportosított témakörök, valamint a teljes folyamatszekvenciák bemutatása mellett a szervezők még nagyobb figyelmet fordítottak a kompozitanyagokra, a hibrid megoldásokra és a könnyűszerkezetes gyártásra.

Új robotmegoldások a jövő hegesztési technológiáiért

Új robotmegoldások a jövő hegesztési technológiáiért (Cikk)

Fronius cég évtizedek óta jelentős befolyást gyakorol a hegesztéstechnológia fejlődésére, és világviszonylatban is az ágazat vezető vállalatának tekinthető. A hegesztőrobotok esetében világszerte alkalmazott áramforrások mintegy 30 százaléka Fronius gyártmány. A domináns világpiaci szerep megőrzése érdekében 2011. végén megnyílt az új kutatás-fejlesztési központ a felső-ausztriai Thalheimben, amihez többek között – főként a kis hőbevitelű hegesztés, a tandem-hegesztés, a volfrámelektródás és a plazmahegesztési eljárások továbbfejlesztése érdekében – új generációs KUKA robotokat is beszereztek.

Mikor váltsunk hegesztőrobotra?

Mikor váltsunk hegesztőrobotra? (Cikk)

A kis és közepes méretű gyártó cégek zöménél a hegesztési folyamatok automatizálása még napjainkban sem megoldott, nem tudnak ugyanis hozzá egyszerre nyereséges és hatékony módszert kidolgozni. A minőségi követelmények folytonos szigorodása és a munkaerőpiaci kérdések kiéleződése azonban itt is új feltételeket szabhat.

Innováció a professzionális fémmegmunkálásban

Innováció a professzionális fémmegmunkálásban (Cikk)

Sok fogalom alakul át a szemünk láttára és változik meg a jelentése – sajnos sokszor negatív irányba. Az innováció a tudás létrehozásának és hasznosításának kifejezéséből mára a kockahasgépek és serpenyők reklámfilmjeinek kihagyhatatlan velejárója lett. Hogyan különböztesse meg magát a zajban egy évszázados múlttal rendelkező cég, amely találmányok tucatjaival könnyítette meg az életünket?

Kopott a szerszám?

Kopott a szerszám? (Cikk)

A Sisma 300 W-os mobil lézerhegesztő készülékét főleg a szerszám- és formagyártásban használják az apró varratoktól egészen a nagy teljesítményt igénylő felrakásokig.

A digitális korban digitális intelligenciával kell bírni

A digitális korban digitális intelligenciával kell bírni (Cikk)

Merre fejlődik a fémmegmunkálás a digitális korban? Az AMADA az idei EuroBLECH kiállításon demonstrált Digitális Gyár elgondolása az Európában ipar 4.0 koncepció néven ismert termelési filozófia gyakorlati megvalósítása. A japán gyártó által felvázolt és megvalósított digitális átállásról Illyés Péter, a hazai képviseletet ellátó EPL-TECH Kft. ügyvezetője beszélt a TechMonitornak.

Hegesztési megoldások a tökéletes eredmény eléréséért

Hegesztési megoldások a tökéletes eredmény eléréséért (Cikk)

Az EuroBLECH szakkiállítás ideje alatt a CLOOS is bemutatta számos fejlesztését a kézi és automatizált hegesztés terén. A vállalat egy kézből képes a releváns robotikai és hegesztési technológiák kifejlesztésére és telepítésére.

Precíziós robothegesztési erő

Precíziós robothegesztési erő (Cikk)

A Festo teljesen digitalizált, szervo-pneumatikus hegesztőpisztoly-vezérlője lépést tart az ipar 4.0-val. Egyszerűsíti az üzembe helyezést és a karbantartást, minimalizálja a sűrítettlevegő-fogyasztást, valamint kompakt is.

Lézerrel a tökéletes hegesztési varratokért

Lézerrel a tökéletes hegesztési varratokért (Cikk)

Az Indupro Kft. szakemberei a lézeres megmunkálásban látják a jövőt, és úgy gondolják, hogy a lézer alkalmas esztétikus varratok készítésére utómunka nélkül. A tapasztalatok szerint az ügyfeleknek főleg a hibátlan külső megjelenésű varratok keltik fel a figyelmét, ezért a cég nagy energiát fordít arra, hogy olyan varratokat kísérletezzen ki, melyek külalakra egy hajlított sarokra emlékeztetnek. A tökéletes hegesztési varratok elérésének titkairól Piheni Zsolt műszaki igazgató beszélt a TechMonitornak.

Szilárdtest lézer vs. gázlézer

Szilárdtest lézer vs. gázlézer (Cikk)

Ha valaki pár éve benézett a nagy gyártók üzemcsarnokaiba, azt láthatta, hogy a hegesztés területén még a CO2-lézertechnológia dominált. A tulajdonképpeni termeléstől elkülönített, önálló helyiségekben felépített, óriási berendezések szolgáltatták az energiát az akkoriban még újdonságnak számító lézeres hegesztési technológiához. Azóta nem állt meg a fejlődés. A korszerű berendezések már egyre inkább szilárdtest lézereket használnak, amelyek számos döntő előnnyel rendelkeznek.

Forró kipufogóelemek tökéletes „hideg” robothegesztése

Forró kipufogóelemek tökéletes „hideg” robothegesztése (Cikk)

Aki Németországban nemzetközi szinten jegyzett autógyártó részére kipufogóelemeket kíván gyártani, annak néhány ötlettel kell rendelkeznie.

Ellenállás-hegesztés a szenzorgyártásban

Ellenállás-hegesztés a szenzorgyártásban (Cikk)

Az alkalmazott gyártástechnológia tekintetében a szenzorgyártás rendkívül színes képet mutat a nagy értékű, kis sorozatban, manuálisan gyártott szenzoroktól kezdve a nagysorozatú, költségérzékeny termékekig. A szenzorgyártók számára a versenyelőny megszerzéséhez ugyanannyira fontos a gyártási folyamat minősége és megbízhatósága, mint magának a terméknek a funkcionalitása.

Sisma lézerberendezések az Önök szolgálatában 2. rész

Sisma lézerberendezések az Önök szolgálatában 2. rész (Cikk)

A Helvét célja, hogy olyan lézerkészülékeket kínáljon ügyfeleinek, melyek a magas műszaki tartalom és megbízhatóság mellett megfelelő gyártói támogatással is rendelkeznek, és – nem utolsósorban – valóban kedvező áron. A Sisma berendezései ezen kritériumoknak maradéktalanul megfelelnek.

Sisma lézerberendezések az Önök szolgálatában 1. rész

Sisma lézerberendezések az Önök szolgálatában 1. rész (Cikk)

A Helvét célja, hogy olyan lézerkészülékeket kínáljon ügyfeleinek, melyek a magas műszaki tartalom és megbízhatóság mellett megfelelő gyártói támogatással is rendelkeznek, és – nem utolsósorban – valóban kedvező áron. A Sisma berendezései ezen kritériumoknak maradéktalanul megfelelnek.

Erős duó az energiahatékony hegesztésért

Erős duó az energiahatékony hegesztésért (Cikk)

Az új TRUMPF direkt diódalézer, a TruDiode 3006 az EuroBlech-en mutatta be a TruLaser Robot 5020 robotcellával csapatmunkában végzett energiahatékony hegesztést.

Hegesztési folyamatok hatékonyságának mérése

Hegesztési folyamatok hatékonyságának mérése (Cikk)

Új termelésellenőrzési és -irányítási rendszert fejlesztett ki uniós és hazai támogatás segítségével csaknem 467 millió forintból nyíregyházi telephelyén a Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó (Gémtech) Kft.

Tökéletes ívhegesztés (Cikk)

Tökéletes eredményre az automatizált ívhegesztés esetén is csak akkor számíthatunk, ha valamennyi szerkezeti rész a legszigorúbb műszaki követelményeknek is megfelel. Ez különösen a robot és a varratképzés helye közötti kapcsolódási pontot jelentő hegesztőpisztoly-rendszerekre vonatkozik.

Egyedülálló hegesztőszakmérnök-képzés a Dunaújvárosi Főiskolán

Egyedülálló hegesztőszakmérnök-képzés a Dunaújvárosi Főiskolán (Cikk)

A Dunaújvárosi Főiskola innovatív, rugalmas, eredményorientált felsőoktatási intézmény. Arra törekszenek, hogy a magyar műszaki felsőoktatás részeként gyakorlati képzéseik, oktatással, kutatással kapcsolatos infrastruktúrájuk képes legyen megfelelni a tudásalapú társadalom és gazdaság követelményeinek.

Hegesztési verseny a szakma művészeinek (Cikk)

Magas színvonalat képviselő hegesztési versenyt hirdet a REHM Hegesztéstechnika azzal a céllal, hogy növeljék a szakma és a hegesztők iránti megbecsülést, remélve, hogy hagyományt teremthetnek.

Hegesztési adatelemzés a felhőben

Hegesztési adatelemzés a felhőben (Cikk)

A Kemppi ArcInfo felhőalapú hegesztési adatelemző rendszer, amely egyszerűen használható és nagy hozzáadott értéket tud adni az Ön cége által gyártott hegesztett termékekhez vagy hegesztő képzést folytató intézmények részére a hegesztő képzés eredményesebbé tételéhez.

Megrendezték a II. Országos Hegesztési Versenyt (Cikk)

A Magyar Hegesztési Egyesület Ifjúsági Fóruma és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő, az ország egyik legnagyobb múltra visszatekintő hallgatói öntevékeny köre a BME Hegesztési Szakosztály együttműködésével április 18-án került megrendezésre a II. Országos Hegesztési Verseny.

Gyorsaság egyszerűen (Cikk)

A Tweco, a Victor Technologies márkája bemutatta az új Velocity MIG tartozékplatformját, amely a könnyű felépítésű MIG hegesztőpisztolyok új, Tweco Fusion sorozatába integrálható. Előnyei: gyorsabb kontaktfúvókacsere, kevesebb bonyodalom és fröcskölés, stabilabb ív.

A hegesztés világának felfedezése (Cikk)

A Fronius által megjelentetett új könyv, amely az „Operation: ARC” címet viseli, teljesen újfajta módon ismerteti a kívülállókkal a hegesztéstechnikát. Közel 90 oldalon keresztül mutatja be a nyilvánosságnak a hegesztés és alkalmazásainak alapjait, izgalmas és informatív jellegű képregényekkel, közérthető műszaki cikkekkel és az iparágat képviselő számos szakember személyes ismertetőivel megspékelve.

ABB: fokozott termelékenység integrált megoldásokkal (Cikk)

Az ABB izgalmas új termékeinek és ötleteinek nemzetközi bemutatására mindig a kivételes Schweissen & Schneiden eseményt választja - 2013-ban sem volt ez másként. Az ABB standján a ponthegesztő, ívhegesztő és lézeres forgácsoló megoldások voltak fókuszban, de a proaktív szervizhez, egyszerű programozáshoz, egyszerű üzembe helyezéshez, valamint a jövő technológiáihoz kapcsolódó demókat és bemutatókat is meg lehetett tekinteni.

Lánghegesztő pisztoly a Victortól (Cikk)

A Victor piacra dobta a lángvágó pisztolyok új 400 Series sorozatát és a G Series szabályzóegységeket, világszerte igazodva a végfelhasználók igényeihez.

Leélezés fiberlézerrel (Cikk)

A Messer Cutting Systems a SCHWEISSEN & SCHNEIDEN 2013 kiállításon mutatta be az új, rekordokat döntő lézervágó gépét.

ESAB-premier: új Heliarc inverteres AC/DC hegesztő-áramforrás (Cikk)

Az ESAB Welding & Cutting Products a SCHWEISSEN & SCHNEIDEN ipari szakkiállításon mutatta be a váltóáramú/ egyenáramú volfrámelektródás védőgázas ívhegesztéshez (GTAW/TIG) és bevont elektródás kézi ívhegesztéshez (SMAW/MMA) kifejlesztett új inverteres AC/DC hegesztőáramforrás-termékcsaládot.

Akkumulátoros BKI (MMA) hegesztőegység a kényelmes mobilhegesztéshez (Cikk)

A Fronius AccuPocket 140/400 a világ legelső újratölthető lítiumionos akkumulátorral és kis (11 kg-os) össztömeggel rendelkező BKI (MMA) hegesztőrendszere, amely a mozgás példátlan szabadságát nyújtja a volfrámelektródás védőgázas ívhegesztés (TIG) során.

Új kiszolgálórobotok a Panasonic robotikai termékpalettájában (Cikk)

A Panasonic Robot and Welding Systems Europe bejelentette a kiszolgálórobot-sorozatának forgalomba hozatalát.

Acél és alumínium kötése megbízhatóan és költséghatékonyan (Cikk)

A gépjárműgyártók a súly és ezzel együtt a fogyasztás csökkentése érdekében egyre inkább a könnyű szerkezetekre összpontosítanak. Ez a trend változást hoz a gépjárműkarosszéria-gyártásban is. A gépjárműgyártók egyre gyakrabban használják alapanyagként az alumíniumot, ezért az alumíniumhegesztés területén is magas szintű szaktudással kell rendelkezniük. A Bosch Rexroth az egyetlen olyan beszállító világszerte, amely az alumíniumhegesztésben is költséghatékonyságot biztosít, és megfelel a folyamatbiztonsági előírásoknak. A Rexroth sorozatgyártásra kész rendszermegoldásainak köszönhetően a gépjárműgyártók először hegeszthetnek alumíniumot megbízható módon a karosszériagyártás során, mindezt az acél költségszintjén.

A forradalom küszöbén (Cikk)

A Fronius radikálisan új, moduláris fogyóelektródás hegesztőgép platformja a TPS/i új korszak hajnalát jelenti a hegesztési technikában: a felhasználók az egyedileg testre szabható és fejleszthető berendezések előnyeit élvezhetik, amelyek intelligenciájuknak és széles körű kommunikációs funkcióiknak köszönhetik kiemelkedő jellemzőiket.

Orbitális csőmegmunkálás (Cikk)

A csővezetékek gyártási technológiájának sarokköve a megfelelően pontos vágás, a csővégmegmunkálás és a hegesztés. A francia AXXAIR hordozható berendezései professzionális megoldást kínálnak azoknak a felhasználóknak, akiknek műhelyben való előgyártásnál és a helyszíni munkavégzésnél is kiváló minőségű vágást, élletörést és hegesztést kell produkálniuk.

Castolin bevonatok és technológiák (Cikk)

A Castolin Zrt. a Messer csoport MEC Holding tagjaként magyarországi telephelyén több mint 20 éve tevékenykedik speciális Castolin bevonatok kialakításával az erőműtechnikában, acélgyártásban, az olajiparban, a papíriparban, a téglaiparban és egyéb iparágban.

Multiplaz-3500 hordozható plazma rendszer (Cikk)

A Multiplaz-3500 hordozható plazma rendszer alacsony hőmérsékletű plazmaforrás, amelyet a hegesztő-/vágófejbe, működtetés előtt helyezett technológiai közegből nyert párából lehet kinyerni, miután ionizációs hőmérsékletre hevült. Folyamatos működésre tervezték.

Hegesztés nagy energiájú sugarakkal (Cikk)

Elsősorban a szerszámjavítás és az autóalkatrész-gyártás területén vívott ki komoly elismerést a mobil lézerhegesztés. Egyik előnye, hogy rendkívül költséghatékony.

Elismerés az ABB-nek

Elismerés az ABB-nek (Cikk)

Az ABB a világ egyik vezető energetikai és automatizálási vállalata a hazai ipari felhasználók számára a robotika területén kínált termékeit mutatta be a MachTech nemzetközi gépgyártás-technológiai szakkiállításon május 28. és 31. között. A szakkiállításon 2013-ban is elismerésben részesültek a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt innovációs termékek, köztük az ABB egyik robotikai terméke.

Magyarországon járt az elnök (Cikk)

Az Óbudai Egyetem kancellárja, a Gépipari Tudományos Egyesület Hegesztési Szakosztály elnöke meghívására április 21. és 26. között látogatást tett hazánkban Baldev Raj, a Nemzetközi Hegesztéstechnikai Intézet (International Institute of Welding – IIW) elnöke.

CNC hegesztő-berendezés állt üzembe a Soyer-nél (Cikk)

Uniós támogatásból 118 millió forintos beruházással új üzemet épített a Soyer Magyarország Kft. Székesfehérváron.

A hegesztés biztonságtechnikája

A hegesztés biztonságtechnikája (Cikk)

A Messer Hungarogáz 2012. november 28-án hegesztés-biztonsági szakmai napot tart. A rendezvény célja a gyakorló mérnökök és hegesztő szakemberek számára a hegesztés biztonságtechnikájával, ezen belül is elsősorban a hegesztéshez és vágáshoz használatos gázok és eszközök kezelésével kapcsolatos ismeretek frissítése, törekedve a gyakorlati megközelítésre, a mindennapi munkában hasznosítható ismeretek átadására.

Három nap a hegesztésről

Három nap a hegesztésről (Cikk)

Ma kezdi meg munkáját a hegesztési szakterület legnagyobb szabású hazai rendezvénye, a 26. Hegesztési Konferencia és Hegesztéstechnikai Kiállítás a Gépipari Tudományos Egyesület Hegesztési Szakosztálya, a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, valamint a házigazda, Óbudai Egyetem szervezésében.

Megoldás a DLT-től (Cikk)

A keresett, egyedi terméket létrehozni és gyártani képes vállalkozások, vagy azok a gyártók, amelyek a piacon olyan terméket találnak, amelynek gyártását szeretnék elnyerni, versenyképességüket csak gépesítéssel tudják biztosítani. A garázsban hegesztők ideje már régen lejárt – mondja dr. Dulin László, a DLT Hegesztéstechnikai Kft. ügyvezetője, akit a hegesztés gépesítési lehetőségeiről és trendjeiről kérdeztünk.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek