A lemezmegmunkálásban – az állandóan csökkenő darabszámok és egyre komplexebb gyártási folyamatok miatt – egy cég sikere nagyrészt a rugalmasságon múlik. A fémmegmunkálás egyik nemzetközi éllovasának számító AMADA idén 2023. március 7-10. között rendezte meg az immár évtizedes hagyományokkal bíró Solution Day szakmai találkozót Haanban, ahol a résztvevők saját kérdéseikre kaptak naprakész válaszokat.
2023. március 7-10. között rendezi meg az AMADA a már hagyományos éves bemutatóját Haan-ban, ahol idén még a megszokottnál is több mindent fog adni a gyártó az odalátogató partnereinek.
A lemezmegmunkálás legnagyobb nemzetközi eseményén az AMADA-stand látogatói olyan lézeres vágógépeket láthattak, amelyek csökkentett energiafogyasztás mellett nagyobb termelékenységet biztosítanak, sok egyedi megoldással. Az új Blank-to-Bend koncepció pedig azt szemléltette, miként lehet egy komplett lemezmegmunkálási folyamatot a kivágástól az élhajlításig egy cellában automatizálni úgy, hogy az alkatrészt a kezelő nem is érinti meg.
A japán lemezspecialista óriáscég hagyományosan a lemezipar legnagyobb nemzetközi eseményére időzíti az aktuális fejlesztések bejelentését. 2018-ban az ENSIS fiber lézer technológia új generációja és a V-factory okosgyár koncepció keltett hullámokat a fémiparban. Október 25-ig rövid a visszaszámlálás; hamarosan lehull a lepel az idei újdonságokról. Legyen személyes tanúja a sebességi, energiahatékonysági és minőségi határok újbóli feszegetésének!
Új lézergépet fejlesztett ki az Amada a nagy sebességű CNC-lézervágáshoz. A REGIUS-3015AJ CNC fiber lézeres lézerberendezés nemcsak a leggyorsabbnak számít az Amada portfóliójában, hanem egyben az első is, amelyben a japán gyártó számos kulcsfontosságú technológiát integrált. Minden tengelyre lineáris hajtás került, és a gépet a vállalat vadonatúj lézerintegrációs rendszerével, illetve az eredeti Variable Beam Control technológiájával is felszerelték. Az új AMNC 3i Plus vezérlő is tartalmaz új funkciókat, amelyek célja a tökéletes és egyszerű kezelhetőség.
Az EML 2515 AJ kombigép az egyedi QR-kódokkal ellátott stancszerszámokat akár vágás közben is képes cserélni, így minimalizálható a feldolgozás mellékideje. Az átállási idő az élhajlításban is komoly tényező. Az automatizálási megoldások révén 2 perc alatt elvégezhető az alsó és felső szerszámozás teljes cseréje. Mindkét megoldás élőben volt megtekinthető a hannoveri EuroBLECH kiállításon.
A 2018-as EuroBLECH szakkiállításon bemutatott új VENTIS-3015 AJ fiberlézer-gép a sebesség, vágásminőség és az alacsony üzemeltetési költségek terén is kiemelkedik a mezőnyből. Az EuroBLECH Vásári Nagydíjat elnyerő AMADA VENTIS teljesen új dimenziót nyitott a fiberlézer-vágás terén. Egyedülálló lézersugár-szabályozása és -mozgatása által eddig nem tapasztalt vágási minőség érhető el, mindez gyorsabb vágás mellett és a vágható vastagságtartomány növelésével.
A jubileumi EuroBLECH 2018. október 23–26. között kerül megrendezésre a hannoveri vásárvárosban. A hat nemzetközileg elismert világmárka hazai képviseletét ellátó EPL-TECH Kft. minden kilátogatónak ingyenes belépőjeggyel kedveskedik, aki élőben szeretné látni a cég által forgalmazott lemezmegmunkáló gépek működését.
Rengeteg újdonságot mutatott be az AMADA a 2017-os Blechexpón, és ezen belül is kiemelt figyelmet kapott a lézertechnológia. A kW-okért folytatott versenybe benevezett 9 kilowattos modell mellett a japán gyártó a sokoldalúság kategóriájában is indult síklemez- és csőmegmunkálásra egyaránt alkalmas kombigépével.
Vegyen részt az év első AMADA kiállításainak egyikén, amelyen elsők között ismerkedhet meg a japán gyártó legújabb, Ipar 4.0-t előtérbe helyező technológiáival és eszközeivel.
Több mint 30 év eltelte után a vásárolt 4-5 kW-os (néha 6 kW) teljesítményű CO2-lézerek elérték teljesítmény- és hatékonysági küszöbüket. Hozzávetőleg tizenöt évig tartott, míg a 3 kW-os CO2-eladások mindennapivá váltak, és további öt évnek kellett eltelni ahhoz, hogy a 4 kW-os gép legyen az első számú választás a gyártók körében. A nagyobb teljesítményű CO2-lézerek (6 kW vagy annál nagyobb) a 90-es évek kezdetétől már rendelkezésre álltak. Habár a nagy teljesítményű CO2-lézergépek eladási száma a 2000-es évekig lassan növekedett, az eladási számok sosem érték el a 4-5 kW-os gépekét. Ennek jó oka van. Ha megnézzük az ár-érték arányt, akkor világos, hogy miért.
Kíváncsi rá, hogyan válik hatékonyabbá a lemezmegmunkálás a digitális megoldások révén? Ismerje meg jó hangulat és élő bemutatók mellett a lemezmegmunkálás jövőjét!
Merre fejlődik a fémmegmunkálás a digitális korban? Az AMADA az idei EuroBLECH kiállításon demonstrált Digitális Gyár elgondolása az Európában ipar 4.0 koncepció néven ismert termelési filozófia gyakorlati megvalósítása. A japán gyártó által felvázolt és megvalósított digitális átállásról Illyés Péter, a hazai képviseletet ellátó EPL-TECH Kft. ügyvezetője beszélt a TechMonitornak.
Az AMADA a kétezres évek elején mutatta be a V-Factory nevű virtuális gyártásfelügyelő szoftvert, amely már akkoriban is képes volt sok olyan igényt kielégíteni, amit ma ipar 4.0-ként emlegetünk. Emellett a múlt század vége óta szinte valamennyi Amada gép központi programozóhelyhez kapcsolódva egy hálózaton működtethető, mint ahogy szerte a világban számtalan gyár működik automata üzemmódban minimális felügyelettel akár Amada, akár más gépekkel. Ezek ismeretében nem is értettem először igazán, mi ez az óriási felhajtás a „Smart Factory” és „Ipar 4.0” szlogenekkel. Az Amada különböző házi kiállításain már sok éve „virtuális” gyárként hálózatba kötött gépek intelligens, interaktív és integrált együttműködését ismerhettük meg, aminek fényében szintén meglepő volt az ipar 4.0 láz, és hasonlóképpen meglepő volt az elmúlt 1-2 évben Smart Factoryvel „marketingelt” versenytársi rendezvények sora is.
Jason Hillenbrannd, az AMADA America lézergépek termékmenedzsere és Erik Zucker, a JDSU (JDS Uniphase Corporation) lézer- és optikai termékek és technológiák kommunikációs és kereskedelmi igazgatója vitatkoznak azon a kérdésen, hogy vajon mekkora az optimális energiaszükséglet egy lézergép esetén.
A fiber lézer egyre nagyobb területet hódít meg a fémlemezek ipari kivágása területén. Mivel alkalmazhatósága megközelíti, sőt sok szempontból meg is haladja a CO2-lézer lehetőségeit, az AMADA egy olyan innovatív, új megoldást fejlesztett ki, amelyet az idei EuroBLECH-en, a világ legjelentősebb lemezmegmunkálási szakvásárán Vásári Nagydíjjal tüntettek ki a kivágás területén.
Az Amada európai központjának 2013-as megalapítása óta a vállalat számára jelentősen felértékelődött az EuroBLECH szakvásár. Idén a 2 000 négyzetméteres standon nem kevesebb mint 10 gép várta az érdeklődőket.
A japán AMADA az idei 22. hannoveri EuroBLECH nemzetközi lemezmegmunkáló szakvásáron több újdonsággal jelentkezik, mint eddig valaha. A 12-es pavilonban a D06 és az F06-os standokon összesen 2000 négyzetméteren tíz új gépet mutat be az érdeklődőknek.