STUDER aktualitások

Jól jöttek a nemzetközi pozíciók a járvány alatt

2020. december 08., kedd, 13:47

Címkék: cnc köszörű Galika járvány köszörüléstechnika palástköszörű Studer szerszámgépipar UNITED GRINDING Group vírus

Kiemelkedő eredmény a megelőző karbantartásban és fokozatosan magához térő szerszámgéppiac: hogyan élte meg eddig a STUDER a koronavírus járványt? Sandro Bottazzo ügyvezető igazgató értékelése.

Csökkenő értékesítés, rövidített munkaidő: a járvány korábban soha nem tapasztalt erővel sújtotta a világgazdaságot. Számos iparág válságos helyzetbe került. Sandro Bottazzo, az értékesítésért, az ügyfélszolgálatért és a marketingért felelős ügyvezető igazgató szerint a svájci STUDER köszörülés specialista eddig viszonylag könnyen vészelte át a válságot.

A járvány éppen akkor érte el a STUDER-t, amikor felpörgött az értékesítés. „2020 januárjában és februárjában még a várakozásokat is felülmúló megrendelés állománnyal rendelkeztünk – jelentette ki Bottazzo. – Ekkor érkezett a pandémia és a prioritások eltolódtak a munkatársak egészségének védelme, illetve a cég túlélése irányába. Létrehoztunk egy munkacsoportot és igyekeztünk minimalizálni a több mint 700 alkalmazott fizikai jelenlétét, hogy csökkentsük a fertőzés kockázatát. Ma minden munkatárs és látogató visel maszkot minden STUDER létesítményben. Szabályaink bizonyos esetekben a hivatalos előírásokat is meghaladják.”

Élénkül az új gépek iránti kereslet

A második fő prioritás: a vállalat túlélése. A világjárvány alatt végig ment a termelés a két svájci gyártóüzemben, Thunban és Bielben. Az általában más európai országokból származó beszállítói alkatrészek is időben beérkeztek. De még időbe telik, míg a szerszámgépipari visszatér a koronavírus járvány előtti szintre. Egyes piacokon, például az USA-ban, Kínában, Kelet- és Észak-Európa egyes országaiban, valamint Olaszországban fokozatosan élénkül az üzleti élet, de a német piac sajnos továbbra is meglehetősen visszafogottnak mondható.

Az ügyfélszolgálatban a kereslet a lezárások hatására először hirtelen visszaesett, majd gyorsan helyreállt. Így a Customer Service üzletág mindvégig működött, amiben nagy segítség volt a STUDER széles nemzetközi jelenléte. A vállalat – leányvállalattal, vagy képviselettel – összes releváns nemzetközi piacon jelen van. Ennek eredményeként a legtöbb ügyféligény helyben is kielégíthető. Az USA-ban, Kínában és Indiában működő fiókokkal együtt a STUDER-nek világszerte több mint 200 alkalmazottja dolgozik a karbantartás terén.

A Customer Care terén a vállalat valóban ismét a válság előtti szinten teljesít és erre a területre még toborzás is folyik. A digitális eszközök nagyon sikeresnek bizonyultak a válság idején. A cégtörténet során még soha nem tapasztalhattak annyi igényt és érdeklődést a megelőző karbantartásra, mint az elmúlt hónapokban.

Vissza a szakvásárokra

A STUDER 2020. október 14-17. között részt vett a milánói BI-MU kiállításon és a novemberi augsburgi Grindtec-en is kiállított volna. Milánóban ki is állították az Ata Bozaci svájci művész által dizájnolt STUDER S31 köszörűgépet. „2020-ben minden nagy szakkiállításra úgy készültünk, hogy he engedélyezik a vásár megtartását, akkor a UNITED GRINDING csoport ott lesz – magyarázta Sandro Bottazzo. – Nagyon fontos a közvetlen kapcsolat az ügyfelekkel. A digitális világban sok mindent megtehetünk, de a személyes élmények, annak megtapasztalása, hogy mi motiválja az embereket a piacokon, csak valódi találkozásokkal lehetséges.”

A válság folyamatos pozitív hatása a digitalizáció gyors térhódítása. A belső konferenciáktól kezdve a köszörüléssel kapcsolatos webes szemináriumokon át az ügyfelek számára készült tréningekig a STUDER sikeresen digitalizálta kommunikációját. „Megtanultuk hatékonyan használni a digitális kommunikációs eszköztárunkat – foglalta össze Bottazzo. – A digitalizáció előmozdítása és a folyamatok hatékonyabbá tétele a 2021-es célkitűzések között is nagy hangsúlyt kap. Szeretnénk vállalati folyamatainkat még hatékonyabbá és digitálisabbá tenni, ahol ez lehetséges. Ezáltal gyorsabban és hatékonyabban adhatunk választ ügyfeleinknek.”

www.studer.com

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek