2021 márciusára halasztották az EuroBLECH szakkiállítást

2020. július 07., kedd, 19:21

Címkék: cső csőipar csővágás élhajlítás EuroBLECH EuroBLECH 2020 Hannover járvány lemezmegmunkálás lemezolló lézeres vágás vírus

A virtuális eszmecserét lehetővé tevő EuroBLECH Digital Innovation Summit 2020 októberében várja a lemezmegmunkálásban érdekelt szakembereket.

A Mack Brooks Exhibitions ma bejelentette az eredetileg 2020. október 27–30. közé tervezett hannoveri EuroBLECH szakkiállítás 2021. március 9-12. közé halasztását. A döntést elmúlt hetekben és hónapokban az összes kiállítóval és partnercéggel folytatott megbeszélések után hozták meg, akik a jelenlegi Covid-19 világjárvány miatt úgy nyilatkoztak, hogy nem tartják reálisnak a szakvásár 2020 októberi megrendezését. A fémlemez magmunkálás vezető szakkiállításának valódi nemzetközi jellege aligha lett volna fenntartható az utazási korlátozásokkal kapcsolatos bizonytalanságok miatt.

Az elmúlt hónapok komoly kihívást jelentettek a fémlemez feldolgozással foglalkozó cégek számára is – jelentette ki Nicola Hamann, a Mack Brooks Exhibitions ügyvezető igazgatója. – Láttuk a megrendelés állomány csökkenését és sok partnerünk számolt be a pandémia miatt kialakult nehézségekről. Noha nemrégiben hatósági jóváhagyást kaptunk az októberi rendezéshez kapcsolódó biztonsági és védelmi koncepciónkra, mégis úgy döntöttünk, hogy2021 tavaszára halasztjuk az EuroBLECH-et.

Az iparági felmérésekből kiderült, hogy az EuroBLECH résztvevői jelezték a hálózatépítés iránti igényüket annak érdekében, hogy előkészítsék az utat az ipar helyreállítására a Covid-19 világjárvány után. Az EuroBLECH ezért októberben virtuális Digital Innovation Summit találkozót szervez a globális lemezmegmunkáló ipar számára. „A kiállítók és a látogatók visszajelezték a rendezvény fontosságát, így a találkozó létrejön otkóberben – ha nem is fizikai formában – folytatta Nicola Hamann. – A 2020. október 27–30. között megrendezett digitális innovációs platform a legújabb gépek és megoldások bemutatására, illetve a nemzetközi látogatókkal való virtuális találkozók megszervezésére szolgál majd.”

A Digital Innovation Summit platformmal kapcsolatos további információk, a videó feltöltési és egyeztetési lehetőségek részletei hamarosan elérhetők lesznek.

www.euroblech.com

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek