MEGMUNKÁLÁS

Vissza a Jövőbe?

Az AMADA a kétezres évek elején mutatta be a V-Factory nevű virtuális gyártásfelügyelő szoftvert, amely már akkoriban is képes volt sok olyan igényt kielégíteni, amit ma ipar 4.0-ként emlegetünk. Emellett a múlt század vége óta szinte valamennyi Amada gép központi programozóhelyhez kapcsolódva egy hálózaton működtethető, mint ahogy szerte a világban számtalan gyár működik automata üzemmódban minimális felügyelettel akár Amada, akár más gépekkel. Ezek ismeretében nem is értettem először igazán, mi ez az óriási felhajtás a „Smart Factory” és „Ipar 4.0” szlogenekkel. Az Amada különböző házi kiállításain már sok éve „virtuális” gyárként hálózatba kötött gépek intelligens, interaktív és integrált együttműködését ismerhettük meg, aminek fényében szintén meglepő volt az ipar 4.0 láz, és hasonlóképpen meglepő volt az elmúlt 1-2 évben Smart Factoryvel „marketingelt” versenytársi rendezvények sora is.

Új szerszámgépcsalád az AMB-n

A 2012-ben kifejlesztett C400 mellé új, C250 típusjelzésű szerszámgépet mutatott be a Hermle, amellyel így gyakorlatilag új megmunkálóközpont-sorozat jött létre. A két számjegyű (C12, C22, C32, C42, C52 és C62) modellek alá pozicionált szerszámgépek minőségükben semmiben sem maradnak el a jól ismert gépsorozattól. A két szerszámgépcsalád között a lényegi különbség a választható felszereltségből, az árból és természetesen a névből adódik.

Optimális megoldások forgácsoláshoz

Az ősz hagyományosan a hazai szerszámgép-kereskedők házi kiállításainak szezonja is. Október végén került sor a hagyományos és CNC-szerszámgépek kereskedelmével, karbantartásával és szervizelésével foglalkozó Optimum Hungária Kft. nyílt napjaira is, ahol a cég gépkínálata mellett a teljes gépipari vertikumot – CAD/CAM rendszerek, szerszámok, szerszámbefogók, jelöléstechnika, hűtő- és kenőanyagok stb. – felölelő társkiállítók újdonságaival is találkozhattak az érdeklődők. A Házi Vásár tapasztalatairól és a CNC-szerszámgépek fejlődési irányairól Werderitsch Gábor, az Optimum Hungária Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a TechMonitornak.

NCT Nyílt Napok Taksonyban!

Szeretettel meghívjuk Önt és Partnereit 2016. november 17-én és 18-án az NCT taksonyi Szerszámgépgyárában megrendezésre kerülő „Nyílt Napok”rendezvényére!

Több mágneses vonzerővel, de kevesebb munkaerővel!

„Gyorsan, pontosan, olcsóbban!” Ismerős jelszavak? Akár Magyarország 2016-os ipari szlogenje is lehetne a megrendelők részéről ez a három szó! Lássuk be, ma már nem elég jól dolgozni.

PRIMINER megmunkálóközpontok SIEMENS vezérléssel

A PRIMINER Machine Tools már 15 éve van jelen a szerszámgépgyártásban, elsősorban a CNC-megmunkálóközpontok terén. A gépek gyártása három országban, Kínában, Oroszországban és Indonéziában történik, míg a cég képviseleti és fejlesztőirodája Németországban és Tajvanon található. Ily módon tudják tartani a lépést a technológia folyamatos változásában és a neves alkatrészgyártók termékeinek felhasználásában.

Hardox HiTemp hőálló és kopásálló acél

A cégre jellemző folyamatos fejlesztés eredményeként az SSAB ismét egyedülálló termékújdonsággal rukkolt elő. A Hardox HiTemp a Hardox termékportfólió legújabb tagja, amelynek kifejlesztése a piaci igényekre adott egyértelmű válasz. Az új termékváltozat olyan területeken is biztosítja a Hardox acél használatát, ahol eddig a magas hőmérsékleti körülmények miatt nem volt erre lehetőség.

A ciklusidő csökkentése hálózatba szervezett és átlátható folyamatokkal

A rutinos gépkezelők pontosan tudják, hogy minden feldolgozóipari cég lelke a műhelyben található. Az adatkezelés szempontjából azonban a gyártás színhelye még mindig egy elszigetelt pontnak számít a vállalati IT-hálózaton belül. Ezt az állapotot hivatott megváltoztatni a HEIDENHAIN Connected Machining (hálózatos megmunkálás) funkciócsomagja, amely a TNC vezérlő minden, a gyártáshoz kapcsolódó területtel történő összekapcsolását támogatja. Az így elérhető egyszerű adatfelhasználás, valamint időtakarékos és átlátható folyamatok jelentősen megkönnyítik az üzem életét.

A kihívásokkal együtt fejlődik a gép is

Radikálisan rugalmas: a TruPunch 1000 típusú géppel a TRUMPF a stanctechnológiába belépő cégek számára egy új stancológépet fejlesztett ki, amely lépésről lépésre fejleszthető. Az evolúció végeredménye egy TruMatic 1000 fiber megmunkálógép lehet, mely egy számos innovatív fejlesztéssel felszerelt lézervágógép, ami lyukakat is stancol, füleket hajlít és meneteket is formáz.

Amikor a gép az intelligens folyamat részévé válik

Az okostelefonok és a digitális alkalmazások már mindennapunk részeivé váltak, az ipar 4.0 koncepció során pedig a digitalizáció az ipari környezetben is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. A jövőről alkotott víziókról és a trendekben kiaknázható előnyökről dr. Jürgen Hohnhaus, a Bystronic fejlesztési vezetője beszélt a TechMonitornak.

Modern szerszámgépek történelmi környezetben

A Fém- és Műanyagfeldolgozó Kft. telephelyének históriája szinte a magyar ipartörténet lenyomata. A múlt máig látható maradványain nyomon követhető, ahogy a Tiszántúl az élelmiszeripartól a könnyűiparon át eljutott a napjaink prosperitását megalapozó fémmegmunkálásig. A cég történetéről és a százéves gőzmalom helyén ma dübörgő lemezmegmunkáló gépekről Keserű Imre, az FMF Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója beszélt a TechMonitornak.

MaxiMill 491 – Egyszerű elgondolás, egyedülálló technikai kivitelezés

Egyszerű kezelhetőség, magas gazdaságosság, nagy teljesítmény jellemzi a meggyőző minőség mellett a Cutting Solutions by CERATIZIT új MaxiMill 491 sarokmaró rendszerét. Az alkalmazott precíziós váltólapkák pontosan 90 fokos profilt készítenek, mind a nyolc felhasználható élükkel.

Új fejlesztés, megnövelt csúcstávolság

Egy mindenre kiterjedő ráncfelvarrás után az AMB szakkiállításon mutatkozott be az új M40 MILLTURN modell. Az opcionálisan rendelhető 4 500 mm-es csúcstávolságnak köszönhetően különösen hatékony lehetőségek nyílnak a hosszú és vékony tengelyalkatrészek megmunkálására. A gép fejlesztése során a legnagyobb hangsúlyt a teljesítmény maximalizálására és az ergonómia növelésére fektették.

Élhajlítás mesterfokon

A Dener CNC-szervoélhajlító azoknak ajánlott, akik a kezdeti magasabb beruházási költségekért cserébe környezettudatos, termelékeny és pontos működést várnak el, alacsonyabb fogyasztással és karbantartási igénnyel.

ESPRIT 2016 újdonságok

A CAM-piac egyik legnagyobb innovátora, a DP Technology Corporation megkezdte az új ESPRIT®2016 szállítását, amely több területen úttörő technológiákat vonultat fel.

A forgattyútengelyek microfinish-megmunkálásánál kínálkozó új lehetőségek

A gépjárműgyártók számára nem jelentenek újdonságot a forgattyútengelyek legfinomabb megmunkálásánál fellépő problémák. Az átmeneti sugarat nem lehet a csapágyhelyekkel azonos felületi érdességgel megmunkálni, a csapágyhelyeken lévő felületi vonalat nem lehet mindig betartani, a kerékagycsapágyak kerekségének javítása különbözik a középcsapágyakétól, és a kis tűmértékű forgattyús tengelyek eldeformálódnak a megmunkáló erők és a munkadarab oszcillációja miatt. Ezért gyakorlati tapasztalatok alapján innovatív megoldásokat fejlesztettek ki, amelyek a megmunkálási folyamatokat egyszerűbbé és biztonságosabbá teszik.

Változik a név, megújul a jól ismert gépsorozat

A DMG MORI-csoport stratégiai termékportfólió-átalakításának részeként az ECOLINE klasszikus gépsorozatból fokozatosan a holisztikus gyártási megoldások ügyfélorientált bázisává válik majd, amely a megnövekedett technológiákat és lehetőségeket vonzó áron teszi majd elérhetővé. A stratégiai váltásnak az új márkanevek bevezetése is részét képezi. A gépsorozat a CLX univerzális esztergaközpontokra, a CMX V vertikális megmunkálóközpontokra és a CMX U univerzális marógépekre osztódik szét.

iSmart Factory koncepció a Mazaktól

Nincs hazánkban elegánsabb helyszín a szerszámgépipari újdonságok megismerésére, mint a Yamazaki Mazak 14. európai Technológiai Központja. Az 50 fős előadóterem az elméleti, míg a látványos, 736 m2-es gépbemutató terem a gyakorlati ismeretek elsajátítására ideális helyszín.

Ingyenes belépő az EuroBLECH kiállításra!

A TechMonitor olvasói idén ingyenesen tekinthetik meg a lemezmegmunkálás legnagyobb éves seregszemléjét.

GO98 szerszámgépek: CNC portáltípusok 2. rész

Cégünk a CNC portálgépek ajánlatadásánál messzemenően igyekszik figyelembe venni a megrendelő géppel szembeni elvárásait és a megmunkálni kívánt alkatrészek támasztotta technológiai igényeket. Ezért nem egy portálcsaládból kínálunk gépet, hanem az ezen igényeknek legjobban megfelelő típust javasoljuk: kínálatunkban az AXA Maschinenbau GmbH, a Sigma Ltd., a Lywentech Ltd., a Starvision Ltd., a Fourstar Ltd. portáljai, valamint a Vision Wide Ltd. gépei szerepelnek, melyeket az alábbi rövid áttekintésben ismertetünk.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek