Ez gyors volt: ősszel a pandémia előtti szintre rendeződött vissza a hazai szerszámgéppiac

A több lábon állás kiszámíthatóságot és előnyt jelent a szerszámgépiparban is

2021. december 07., kedd, 06:00

Címkék: forgácsolás ic-Hungary Sodick szerszámgép szerszámgépipar szikraforgácsolás Takumi

2018-ban történelmi csúcsot döntött a globális szerszámgéppiac. Az autóipar gyengélkedése, valamint a vámháborúk 2019-ben mintegy 11 százalékos csökkenést eredményeztek, amit csak megfejelt 2020-ban a koronavírus-járvány. Magyarországon például mintegy 8 százalékkal dolgoztak kevesebbet a munkavállalók tavaly, mint 2019-ben, ami a gépértékesítéseken is nyomot hagyott. A jó portfóliót felépítő szerszámgép-kereskedők azonban mostanra maguk mögött hagyhatták a nehéz időszakot. Horváth Tamás, a jövőre 25 éves IC-Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a portfólióépítés receptjét osztja meg a TechMonitor olvasóival.

Felült a hullámvasútra a hazai szerszámgéppiac az elmúlt két évben?

Horváth Tamás: A koronavírus-járvány által fémjelzett időszakot úgy jellemezném, hogy a 2020-as évben megtorpant az addigi stabil növekedésünk, az idei év eleje pedig már visszaesést is hozott, a nyár végéig 30-40 százalékos forgalomcsökkenést voltunk kénytelenek elkönyvelni. Szeptembertől azonban egészen az év végéig gyökeres fordulat állt be az általunk forgalmazott gépek értékesítésében, 2-3 hónap alatt behoztuk a lemaradást, és nagyon úgy látom, hogy ez a lendület a 2022-es évre is megmarad. Idén tehát biztosan elérjük a 2020-as forgalmunkat, és a piac nemhogy visszarendeződött, hanem a pandémia előtti szintnél magasabb volument is elérhet.

A 2020-as év nemcsak a pandémia miatt volt rendkívüli és kissé kiszámíthatatlan; két hétéves uniós támogatási ciklus határán voltunk, és a kiírt pályázatok szűkössége is a beruházások elhalasztása mellett szólt – nem beszélve a világjárvány miatti bizonytalanságokról. E kettő hatás eredőjének tudom be az átmeneti csökkenést, de a holtponton már jócskán átlendült a magyar szerszámgéppiac, és a beruházási stop feloldása hirtelen hatalmas keresletet „zúdított ránk.”

Horváth Tamás, az IC-Hungary Kft. ügyvezető igazgatója

Az említett visszaesés egyformán érintette minden géptípusotokat?

A fő tevékenységünk – és egyben a bevételi forrásunk – a Sodick szikraforgácsoló gépek forgalmazása, amit nagymértékben sújtott a fent leírt helyzet. A több lábon állás érdekében tavasszal elvállaltuk a tajvani Takumi szerszámgépek képviseletét is. A Takumi viszonylag kevés darabszámú gépet gyárt, azokat viszont egytől egyig kiváló minőségben. A Takumit nemrég vásárolta meg a Hurco csoport, aminek a Milltronics márkáját már évek óta képviseljük Magyarországon. A Takumi minőségben illik a többi, általunk forgalmazott márkához, ezért elvállaltuk a feladatot, biztosítva a megfelelő szervizhátteret.

Meglehetősen nagy marketingkampányt szerveztünk a lépés köré, és minden arra mutat, hogy nem is hiába; máris értékesítettünk két nagy értékű forgácsológépet – egy gyorsmarót és egy portálmarógépet –, és a piaci érdeklődés ennél is nagyobb reményekkel kecsegtet minket. A gyorsmarót rézelektródák marására, a portálgépet pedig precíziós szerszámgyártásra használják. A Takumi nemcsak három, hanem öttengelyes gépeket is gyárt, ezenkívül nagy méretű modelleket is kínál, a termékpalettája tehát meglehetősen széles. Szeretnénk ezeket a modelleket is elterjeszteni a magyar piacon. Ha a Takumival egy-két éven belül elérjük a Sodick forgalmának 30-40 százalékát, akkor egészen biztosan jó munkát végeztünk.

Közismert ezenkívül, hogy 3D fémnyomtatók is elérhetők a kínálatunkban, de ez a technológia Magyarországon még nagyon egzotikusnak számít, ezért a használata és az értékesítése is gyerekcipőben jár. Személy szerint én úgy látom, hogy még meg kell találni azt az utat, ami valóban költséghatékonnyá teszi majd az eljárást.

A szállítási határidők kitolódtak mind a Sodick, mind a Takumi esetében?

A Sodick esetében – a nagy európai központnak köszönhetően, ahol a legtöbb géptípus raktáron állt – a versenytársakhoz képest mindig gyorsan tudtunk szállítani. Idén kicsit kitolódtak a szállítási határidők, de még mindig viszonylag gyorsak vagyunk. A Takumi esetében nagyobb szállítási határidőkkel kell számolni, mert minden, a Távol-Keletről Európába tartó szállítmányt több bizonytalansági tényező lengi körül. A legtöbb gép mindenesetre elérhető a Hurco európai raktárában, de ahol valamilyen speciális megoldás szerepel a paraméterekben, ott valóban megnyúlt a várakozási idő. A gyorsan forgó géptípusokból mi is tartunk bemutató modelleket, amiket akár azonnal ki tudunk szállítani az ügyfelekhez.

Az automatizálás irányába nem mozdultok el? Egyre több szerszámgép-kereskedő kínál robotot, megfogókat a gépekhez, sőt akad olyan forgalmazó, aki az integrátorrá válás útján indult el.

Rátapintottál a lényegre, ez ugyanis tőlünk sem áll távol, sőt automatizált célgépeket már most is gyártunk. A létező gépmodelljeink automatizálását is tervezzük olyan dedikált robotgyártó partnerekkel, mint a Hiwin, vevői oldalról pedig leginkább az autóipar jelezte komoly érdeklődését.

A szerszámgépek automatizálása valós piaci igény idehaza, vagy inkább egy felfokozott érdeklődés?

Inkább az utóbbi az igaz egyelőre. Vevőink többsége azt jelzi nekünk, hogy mindenképpen el kell mozdulni az automatizálás irányába, mert hosszú távon ők is abban látják a versenyképesség biztosítását. A képzett munkaerő hiánya ugyanis hatalmas korlát, és főleg a kkv-kat sújtja. Ezzel együtt a beérkező megrendelések még aránylag kis százalékban tartalmaznak robotikát, de nem baj az, ha kis lépésekkel haladunk. A terület kikerülhetetlen, és mi is nagy erőket mozgósítottunk az automatizálás fejlesztésére.

Molnár László

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
BMW GROUP CAREERS

IT SPECIALIST CONNECTIVITY (F/M/X)

SAP KEY USER LOGISTICS (F/M/X)

SHIFT LEADER MAINTENANCE (F/M/X)

SENIOR SPECIALIST FACILITY MANAGEMENT (F/M/X)

SENIOR SPECIALIST FLEET AND MOBILITY (F/M/X)

Média Partnerek