"vezérlés" címke cikkei:

Vezérléstechnikai képzéseket indít a Smartus Zrt.

Vezérléstechnikai képzéseket indít a Smartus Zrt. (Cikk)

Ahogy az ipari dekonjunktúra hatásainak enyhítésében, úgy a válságot követő felpattanásban is meghatározó szerep juthat a felkészült munkaerőnek. A tréningek iránti növekvő kereslet idén is folytatódni látszott, de áprilisban gyakorlatilag lenullázódott az ágazat bevétele. A magyar tréningpiac ugyanis 99 százalékban tantermi oktatásokat jelentett, amit csak kis részben tudtak átvenni az online tréningek. Májusban azonban az élet kezdett visszatérni a rendes kerékvágásba, a fémipari vállalkozások pedig a képzések terén is elkezdhették utolérni magukat. A modern vezérléstechnikai ismeretek elsajátításának lehetőségeiről Sipos Ádám, a Smartus Zrt. alkalmazástechnológusa beszélt a TechMonitornak.

Most múlik pontosan

Most múlik pontosan (Cikk)

Ausztráliában is készülhetnek exkluzív órák? Nicholas Hacko szerint igen. Az órásmester egy kicsi, de figyelemre méltó óragyártó üzemet működtet Sydney-ben. A rugalmasság és a versenyképesség növelése érdekében a cég egy 5 tengelyes megmunkálóközpontot vásárolt, amely az apró alkatrészeket is a mikronos pontossági tartományban képes legyártani.

Éjszakai holdrepülés

Éjszakai holdrepülés (Cikk)

Hány alkatrészgyártó mondhatja el magáról, hogy a termékei eljutottak a Holdra? A németországi Chiemsee közelében működő tizenkét fős Endutec cég úgy döntött, hogy eléri a csillagokat: 30 olyan alkatrészt martak, amelyeket eredetileg marási technológiával legyárthatatlannak minősítettek. Ezek az alkatrészek ma már a Hold-misszió szerves részét képezik.

A megmunkálási stratégiák meghatározása

A megmunkálási stratégiák meghatározása (Cikk)

Ha körbetekintünk a gépiparban – azon belül is a fémmegmunkáló gépek piacán –, számtalan gépgyártót találhatunk, akik egyfelől újdonságokkal, másfelől a régi jól bevált technológiák bemutatásával próbálják magukhoz csábítani az alkatrészgyártó cégeket. Világszerte több ezer márkájú CNC-megmunkálóközpont létezik, azonban csak pár nagy név van, amit mindenki ismer.

Új TNC-funkciók a gépkezelők mindennapjainak megkönnyítéséhez

Új TNC-funkciók a gépkezelők mindennapjainak megkönnyítéséhez (Cikk)

A TNC 640 vezérlő 09-es szoftverfrissítésével megújult funkciók még praktikusabb és gépkezelő-orientáltabb megmunkálást tesznek lehetővé. Az új funkciók közé tartozik az Extended Workspace Compact kiegészítő megjelenítési terület, a teljes 3D gépmodell egy nagy felbontású 3D tesztgrafikában, a fogaskerekek forgácsolására szolgáló új ciklusok, illetve a TNC új felhasználóijogosultság-kezelő rendszere testreszabott hozzáférési lehetőségekkel. Átalakultak ezenkívül a felhasználói kézikönyvek is, amelyek már „Párbeszédes programozás”, „Beállítási, NC-program tesztelési és futtatási”, valamint „Ciklusprogramozási” verziókban is elérhetők.

Heidenhain forgójeladók DRIVE-CLiQ interfésszel

Heidenhain forgójeladók DRIVE-CLiQ interfésszel (Cikk)

A DRIVE-CLiQ interfészt* tartalmazó Heidenhain abszolút forgójeladók Siemens vezérlőkkel felszerelt gépekben és gyártóberendezésekben is lehetővé teszik a pozíciómérést. A jeladók biztonságosan és közvetlenül szolgáltatják a vezérlési és pozicionálási adatokat. Mivel minden alkalmazás speciális követelményekkel rendelkezik – például az adatinterfész és a mechanika igényeiben vagy a forgójeladó elvárt pontosságában –, ezért az optimális csatlakoztatáshoz számos termékváltozat áll rendelkezésre.

Már hét Mazak modell választható Siemens vezérléssel

Már hét Mazak modell választható Siemens vezérléssel (Cikk)

A Mazak függőleges, mozgóállványos sorozatának, a VTC szériának hét európai gyártású modellje érhető el teljesen integrált Siemens SINUMERIK vezérléssel.

A háromtengelyestől az öttengelyes alkalmazásig

A háromtengelyestől az öttengelyes alkalmazásig (Cikk)

A HURCO az intuitív módon kezelhető Max 5 vezérléssel és a „Solid Model” importálás funkcióval megkönnyíti a kezelő számára az öttengelyes marást. Összességében a HURCO olyan szolgáltatáscsomagot kínál, amely még az új belépőket is hozzásegíti ahhoz, hogy gyors termelésoptimalizálást érjenek el az öttengelyes marás során.

Hálózatosodjon okosan!

Hálózatosodjon okosan! (Cikk)

Digitalizálás, hálózatba kapcsolt gyártás és intelligens gyárak – csak néhány példa azon felkapott szakkifejezésekre, amelyek napjainkban a fémmegmunkálás világát uralják. Ha meg akarjuk érteni, hogy milyen tartalom rejlik a divatos szlogenek mögött, érdemes áttekintenünk egy konkrét példát, egy kerékpárpedál a Connected Machining segítségével történő legyártását.

A jövő megtervezése

A jövő megtervezése (Cikk)

A TNC 640 számos hatékony funkciót tartalmaz a palettáról történő megmunkáláshoz és a munkadarabok sorozatgyártásához. Az egyik ilyen hasznos funkció a Batch Process Manager (154. opció), amivel a műveleti sorrendet közvetlenül a vezérlőn is megtervezhetjük.

Sorvezető a prémium alufelnik gyártásához

Sorvezető a prémium alufelnik gyártásához (Cikk)

Közismert, hogy az alufelnik nagyobb vezetési élményt nyújtanak a jobb járműdinamika és kezelési tulajdonságok révén. Stílusos küllemüknek köszönhetően még a parkoló autón is megakad a járókelők szeme. Az alufelnik legyártására azonban eltérő módszerek léteznek, amelyek csúcsát a kovácsolt alumínium- és a magnéziumfelnik jelentik, amilyeneket például az APP TECH is gyárt a prémium autómárkák, valamint a motorsport és tuningszektorok számára. A kovácsolt anyag csekély súlya és a nagy merevség egyaránt hozzájárul a nagyobb sebesség eléréséhez. Külcsínük elérésében pedig a marási folyamat játszik döntő szerepet. Az APP TECH marási technológiája nem kis mértékben a TCN 640 vezérlőn és az olasz TNC Clubon alapul.

Okostelefonnal vezérelhető kisrobotok (Videó)

Napjainkban a vállalkozások az intelligens hálózatoktól nagyobb termelékenységet és rugalmasságot várnak el. A robotok ebben kulcsszerepet játszanak. A robotok a felhőn keresztül válnak az intelligens gyártási folyamat szereplőivé. A robomotion GmbH és a SOTEC GmbH robotalkalmazása lehetővé teszi a KUKA KR 3 AGILUS okostelefonnal történő, vezeték nélküli vezérlését.

Keleti kényelem, nyugati minőség 3. rész

Keleti kényelem, nyugati minőség 3. rész (Cikk)

Változóban van a hazai gyártási kultúra. Korábban jellemző volt, hogy a nyugati multinacionális cégek az értékteremtő folyamat azon lépéseit helyezték ki a kelet-európai országokba, ami nem igényelt sem modern technológiát, sem speciális szakértelmet. A világ azonban zsugorodik, az elvárások már a nyugati sztenderdekkel egy szintre kerültek, ami a gépállományban is változásokat hoz. A megfelelő technológia jó ideje elérhető hazánkban is, de a növekvő kínálat nem mindig könnyíti meg a választást. Új sorozatunkban Werderitsch Gábor, az Optimum Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, és Gonda Norbert, a CNC-üzletág vezetője beszél arról, hogy milyen szempontokra érdemes figyelnünk, ha csúcskategóriás szerszámgépet vásárolnánk az átlagos kivitelű gépek dzsungelében.

Csúcsminőségű esztergálás egyetlen gombnyomásra

Csúcsminőségű esztergálás egyetlen gombnyomásra (Cikk)

A HEIDENHAIN CNC PILOT 640 vezérlő hosszú évek óta számos tekintetben támogatja a felhasználókat a legigényesebb esztergálási feladatokban. Ebből kifolyólag egyre népszerűbb az olyan alkalmazásokban, amelyekben egyszerű megmunkálási műveleteket kell magas minőségben végrehajtani. A vezérlők előnyeit az esztergák fejlesztésére és gyártására szakosodott EMCO is felismerte, így EMCOTURN E45 és EMCOTURN E65 szerszámgépeit már CNC PILOT 640 vezérlővel is elérhetővé tette.

A gépadatok gyors rögzítése StateMonitorral

A gépadatok gyors rögzítése StateMonitorral (Cikk)

Az MBFZ Toolcraft GmbH projektmenedzsere, Jonas Billmeyer a Toolcraft gyártási folyamatának digitalizálásáért felelős. A projektmenedzser adatgyűjtésre keresett megoldást, és ennek során a HEIDENHAIN StateMonitor szoftvermegoldása is részt vett egy teszten. A StateMonitor a szerszámgépek működési állapotát rögzíti és jelzi ki.

Két új Siemens vezérlővel ellátott gépet vezetett be a piacra a Mazak

Két új Siemens vezérlővel ellátott gépet vezetett be a piacra a Mazak (Cikk)

A Mazak megalkotta legújabb alternatív CNC megoldását azoknak a gyártóknak, akik szabványos Siemens vezérléssel rendelkeznek.

A Solid Model importálási opció leegyszerűsíti a HURCO gépeken történő programozást

A Solid Model importálási opció leegyszerűsíti a HURCO gépeken történő programozást (Cikk)

Rövidebb programozási idő, kevesebb programozási hiba: a STEP-fájlként rendelkezésre álló 3D-modelleket immár közvetlenül lehet importálni HURCO gépekről a Solid Model importálási opció révén. Ezáltal különösen az ötoldalas megmunkálás egyszerűsödik le.

Kiváló teljesítmény minimális telepítésihely-igénnyel

Kiváló teljesítmény minimális telepítésihely-igénnyel (Cikk)

A Japánban tervezett és gyártott, szimultán öttengelyes megmunkálásra képes GENOS M460V-5AX a legszigorúbb tűréshatárok mellett is gyors és hatékony gyártást tesz lehetővé. A megmunkálóközponttal akár komplex repülőgép-alkatrészek gyártása vagy újraszerszámozás nélküli többoldalas megmunkálás is végrehajtható kiváló felületi pontosság és alacsony egységköltség mellett.

Csak egészség legyen!

Csak egészség legyen! (Cikk)

A családi tulajdonú, ulmi székhelyű ulrich GmbH & Co. KG sokéves tapasztalattal rendelkezik Class III. osztályú (a legmagasabb kockázati besorolásba tartozó) gerincimplantátumok gyártásában. Az orvostechnikai termékekre vonatkozó szabályozási normák, a rugalmas szállítási kapacitások iránti elvárások, valamint a gerincimplantátumok esetében megkövetelt pontosság együttesen komoly kihívások elé állítják a gyártást. A nemzetközileg is sikeres ulrich medical® Heidenhain iTNC 530 és TNC 640 vezérlőkkel felszerelt Hermle megmunkálóközpontokkal hozott létre korszerű termelési környezetet.

Komplex megmunkálás költséghatékonyan

Komplex megmunkálás költséghatékonyan (Cikk)

A CNC megmunkálóközpontokat és esztergákat gyártó HURCO új WinMax vezérlőjét a sebesség maximalizálásának és az intuitív, párbeszédes programozásnak a figyelembevételével fejlesztették ki. Működési módja rendkívül rövid betanulási idő mellett sajátítható el. A Max5 generációt a sokszínűség, a széles körű funkcionalitás és a felhasználóbarát működés jellemzi.

Továbbfejlesztett funkciók a TNC 640 új verziójában

Továbbfejlesztett funkciók a TNC 640 új verziójában (Cikk)

A keresztszánokra, az általános programbeállításokra és a CAD-importra vonatkozó opciók kibővítésévvelés továbbfejlesztésével még könnyebbé vált az NC-programok létrehozása és adaptálása.

Repülőrajt TNC vezérlővel

Repülőrajt TNC vezérlővel (Cikk)

Az ötlet Vladimir Raikhlin ügyvezető igazgatótól származott: „fejlesszünk egy modern dugattyús motort a repülőgépipar számára”. A RED Aircraft GmbH 2008-tól fejleszti szokatlan motorkoncepcióját nagy fokú elkötelezettséggel és széles körű műszaki kompetenciával. Céljuk nem kevesebb, mint hogy vonzóbbá tegyék a repülés világa számára a modern dugattyús motorokat. Ezen motorok előnyei közé tartoznak az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás, a kisebb károsanyag-kibocsátás és a turbinahajtáshoz képest jóval kedvezőbb árfekvés. Mivel a légi közlekedésben a megbízhatóság kiemelt fontossággal bír, a cég a minőség és a pontosság tekintetében nem vállalhat kompromisszumokat. A RED Aircraft ezért következetesen HEIDENHAIN vezérlőket alkalmaz a gyártásban.

Teljesítmény az egész gyártási vonalon

Teljesítmény az egész gyártási vonalon (Cikk)

„Kissé meglepődtünk, amikor a vágószerszám hirtelen a másik oldalra váltott át” – elevenítette fel társaival együtt emlékeit a fiatal operatív menedzser, Matthias Puffe az adaptív előtolás-szabályzás funkcióval folytatott első kísérletezgetéseikről. A HEIDENHAIN iTNC 530 vezérlő szoftveropciója az MTRent új, öttengelyes univerzális megmunkálóközpontjával együtt érkezett. A kisüzemnek számító Fischer Nachfolger azóta profitál a funkció előnyeiből, vagyis a nagyolási ciklusok jelentős időmegtakarításából és a marószerszámok, valamint a gépalkatrészek ütközésvédelméből.

Jövőbe mutató kombináció

Jövőbe mutató kombináció (Cikk)

A Spanyolország északi tájain található Lakuntza városban megtelepedett Grupo SAKANA a nagy méretű öntvény alkatrészek, például a szélturbinák kerékagyának és szerelőkeretének legyártására specializálódott. A cégcsoporthoz tartozó Lakber Mecanizados, S. L. feladata a fém alkatrészek megmunkálása. A gyártásban a HEIDENHAIN vezérlőkkel felszerelt gigantikus SORALUCE szerszámgépeknek jut a feladat oroszlánrésze.

Az átfutási idő csökkentése TNC vezérlővel

Az átfutási idő csökkentése TNC vezérlővel (Cikk)

Az építőiparban etalonnak számít a 2016. június 1-én megnyitott kétsávos Gotthard-alagút, amely 57 kilométeres hosszával a világ leghosszabb közlekedési alagútjának számít. A két különálló cső elkészítésében oroszlánrésze volt a négy Herrenknecht Gripper alagútfúrónak. A projekt azóta is a schwanaui központú Herrenknecht AG egyik legnagyobb sikerének és egyben referenciájának számít. A fúrófejeknek 85 kilométernyi sziklán kellett keresztülrágniuk magukat.

A ciklusidő csökkentése hálózatba szervezett és átlátható folyamatokkal

A ciklusidő csökkentése hálózatba szervezett és átlátható folyamatokkal (Cikk)

A rutinos gépkezelők pontosan tudják, hogy minden feldolgozóipari cég lelke a műhelyben található. Az adatkezelés szempontjából azonban a gyártás színhelye még mindig egy elszigetelt pontnak számít a vállalati IT-hálózaton belül. Ezt az állapotot hivatott megváltoztatni a HEIDENHAIN Connected Machining (hálózatos megmunkálás) funkciócsomagja, amely a TNC vezérlő minden, a gyártáshoz kapcsolódó területtel történő összekapcsolását támogatja. Az így elérhető egyszerű adatfelhasználás, valamint időtakarékos és átlátható folyamatok jelentősen megkönnyítik az üzem életét.

Tovább bővült a kollaboratív robotportfólió (Videó)

Az ABB bejelentette a SafeMove2-t, a biztonsági tanúsítvánnyal rendelkező robotellenőrző szoftverek legújabb generációját.

Forró nyomon

Forró nyomon (Cikk)

A Dynamic Efficiency opciócsoport funkciói optimalizálják a forgácsolási teljesítményt, és ezáltal növelik a nagyoló forgácsolás termelékenységét. Mi történik, ha a forgácsolás során a szerszámot túlterheljük? Hogyan előzi meg ilyen esetekben az AFC a károsodást? Ezekre a kérdésekre kerestek választ a Heidenhain mérnökei legújabb kísérletük során. A vizsgálathoz a formagyártás során tipikusnak számító 1.4112 rozsdamentes acél megmunkálását végezték el, és a lenyűgöző eredményeket videóval és hőkamerákkal is rögzítették.

A TNC 640 vezérlő a gyakorlatban

A TNC 640 vezérlő a gyakorlatban (Cikk)

Az interpolációs esztergálás a TNC 640 vezérlő egy érdekes, speciális alkalmazása, amely olyan rugalmas megmunkálási műveletek végrehajtása felé nyitja meg utat, amelyek általában az esztergákon is nehezen megvalósíthatók.

Forradalmian új függőleges megmunkálóközpontok Multi-Touch SLIMline® vezérléssel

Forradalmian új függőleges megmunkálóközpontok Multi-Touch SLIMline® vezérléssel (Cikk)

Az Ecoline termékcsalád mér évekkel ezelőtt meghatározta a nagy teljesítményű belépő szintű gépekre vonatkozó mércét. Ez a definíció az ecoMill V sorozat új generációjára is igaz.

A sebesség bűvöletében

A sebesség bűvöletében (Cikk)

„A HEIDENHAIN párbeszédes formátumával írt programok segítenek abban, hogy ne felejtsünk ki egyetlen fontos adatot sem – mert a hibaelhárítás rengeteg időt venne igénybe.” Christoph Nimmrichter, Pankl Racing Systems gépkezelője

Forradalom a CNC-k teljesítményében

Forradalom a CNC-k teljesítményében (Cikk)

A Yamazaki Mazak SmoothX modellje a cég MAZATROL CNC vezérlőrendszerének hetedik generációját testesíti meg. A szerszámgépvezérlést forradalmasító újdonság egy 10 éves fejlesztési program eredménye, amelynek három fő célkitűzése így foglalható össze: a lehető legegyszerűbb kezelhetőség biztosítása, a megmunkálás időigényének csökkentése és a CNC vezérlés további integrációja a teljes gyárat átfogó üzemirányítási rendszerbe.

Egyszerűvé vált az automatizált cellák létrehozása

Egyszerűvé vált az automatizált cellák létrehozása (Cikk)

A Sinumerik 828D vezérlőkkel a Siemens most egyszerű megoldást kínál arra, hogy robotokat szerszámgépekhez csatlakoztassunk. Ez az automatizált gyártási cellák létesítésének lényeges részét jelenti.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek